A Magyar Nemzeti Bank (MNB) november elején módosította az általa létrehozott hat Pallas Athéné Alapítvány alapító okiratát, úgy, hogy azok teljes vagyonukból 2-2 milliárd forinttal többet, valamint azok hozadékát használhassák fel közvetlenül - derül ki a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott iratokból.

Ezzel az MNB alapítványai immár 263 milliárd forint értékű vagyonnal gazdálkodhatnak. A legtöbbel, 60 milliárd forinttal a Matolcsy György jegybankelnök kuratóriumi elnöksége alatt álló Domus Animae, mely az emelés nyomán már 20 milliárd forintot és annak hozadékát fordíthatja oktatási célú támogatásra. Vagyonuk többi részét - Matolcsy korábbi tájékoztatása szerint - az alapítványok állampapírokba tették, és csak az azon elért hozamot használhatják fel - írja a Világgazdaság.