Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"A családi ezüstnek Magyarországon a helye. Ezek a felbecsülhetetlen értékű darabok is hazakerültek. A kötelességünket ezzel teljesítettük" - közölte a miniszterelnök.

Összesen hét darab római kori műtárgy került most haza. Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója elmondta, ezzel a Seuso néven emlegetett gyűjtemény összes ismert darabja Magyarországon van, viszont nincs az állam birtokában egyik sem. Hasonló bérlési megoldásról lehet szó, mint az első ütemben megszerzett műtárgyaknál.

Akkor, a 8 darabból álló ezüst ötvösmunka étkészletért 4,7 milliárd forintot fizetett a magyar kormány. A tulajdonjogot nem szerezte meg, egyfajta bérlési konstrukcióban kerültek haza. Ennek részleteiről két évig tárgyaltak. A legérdekesebb darab a készletben a Seuso-tál, amelyen a kincs tulajdonosának nevén túl a Balaton latin neve, a Pelso is olvasható. Három éve hazajutott a kincs elrejtéséhez használt rézüst is, amely a lelet előkerülési helyére vonatkozóan a legtöbb tudományos bizonyítékkal szolgálhat.

A szerződési konstrukció mindkét esetben ugyanaz: miután az állam nem mondott le a tulajdonjogról, így a tárgyat átadó kompenzációs díjat kapott, és kifizették a tárgyak birtokának megszerzését, őrzését, biztosítását, és a rajtuk végzett tudományos kutatások összegét is - mondta a hvg.hu kérdésére a szerződést kollégáival tető alá hozó Varga Ildikó, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda nemzetközi partnere.

Félig ismeretlen tulajdonosok

Egyes hírek szerint a bérbeadók 2014 márciusában a Sotheby's aukciósház egykori vezetőjének, Peter Wilsonnak fiai voltak. A ma bejelentett kincseket valószínűleg a Lord Northamptontól szerezte meg vagy vette át a magyar állam, a tárgyalópartner személyéről a bejelentésen nem esett szó.

Lázár 2014 októberében, a székesfehérvári Seuso-kiállítás megnyitóján a kormány kötelességének nevezte, hogy a Seuso-kincs brit magántulajdonban lévő, hiányzó részét visszaszerezze. A magyar kormány azóta mindent megtett annak érdekében, hogy a múlt században elveszített kultúrtörténeti értékek Magyarországon legyenek.

Az sem kizárt, hogy a kincsek újabb darabjai kerülhetnek elő: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a jobbikos Szávay István írásbeli kérdésére adott válaszában azt írta, hogy további ásatásokat terveznek egy területen, melyről úgy sejtik, hogy a Seuso-műtárgyak eredeti lelőhelye lehet Polgárdi közelében.

Orbán Viktor a jelenlegi kormányzati ciklusban két rendkívüli bejelentést tett: 2014 márciusában is a Seuso-kincsek hazahozataláról számolt be, legutóbb 2016 februárjában a tavaly október 2-i migrációellenes népszavazás kiírásáról beszélt.

A címlapképen Orbán Viktor miniszterelnök és Baán László mutatják be a Seuso-kincsek újonnan hazakerült darabjait a Parlament Vadásztermében. (MTI Fotó: Illyés Tibor)