A kormány még 2011-ben határozta el a Budai Vár felújítását, ám az első határozatok még a Várbazár felújítását szolgálták. Az elmúlt években azonban megjött a kormányzat étvágya, és megfogalmazódott a terv, amely szerint - a turizmus és a kultúra támogatásának rovására - újra hatalmi-kormányzati központtá tennék a Várat. Az első bejelentés szerint a Miniszterelnökség költözik a Köztársasági Elnöki Hivatal mellé, majd napirendre került a nemzetgazdasági és a belügyi tárca "visszatérése" is a Várba.

A három kormányzati szerv kiszolgálásra külön mélygarázs is épül. A BM költözésére még nem mozgósítottak pénzt, de a NGM-ére már elkülönítettek 26,7 milliárdot a 2017-es költségvetésben.

A Karmelita kolostor felújítására 2014-ben ötmilliárd forintos keretet hoztak létre a 2015-ös költségvetésben. A kormány idén július elején döntött további 10,3 milliárd forintos beruházási keretről: a pénzt a költségvetés tartalékából különítették el. A Miniszterelnökségen lapunk kérdésre elárulták, hogy ebből 8,2 milliárd megy a kolostor felújításra és további 2,3 milliárd a Budai Vár más részeinek rekonstrukciójára.

Az kormány idén másodszor nyúlt a költségvetési tartalékhoz: még februárban különítetek el a Miniszterelnökség irodáiban és fogadó tereiben elhelyezendő műtárgyak beszerzésére egymilliárd forintot. A projektre 2017-ben további 5,7 milliárd forintot terveznek a költségvetésben - így csak a Karmelita kolostor felújításának költsége eléri a 20 milliárd forintot. További kiadást jelent az épületből kiebrudalt Nemzeti Táncszínház elhelyezése, erre a célra 3,1 milliárd forintot szavazott meg eddig a kormány.

Időközben a kibővült a projekt: a Karmelita kolostorral szomszédos üres telekre új épületet húznak fel szintén a Miniszterelnökség számára. Ezért a korábbi, 2016-os költözésből két évvel későbbi céldátum lett időközben.

A jelenlegi tervek szerint 2018 tavaszán költözhet a Miniszterelnökség a Várba, közvetlenül a választások előtt. Nem tudni, hogy mi lenne, ha 2018-ben új miniszterelnököt választana az ország. Az első Orbán-kormány idején a most a köztársasági elnök székhelyéül szolgáló Sándor-palotát építették újjá a miniszterelnöki rezidenciának, ám mire az épület beköltözhető állapotba került, az új miniszterelnök, Medgyessy Péter lefúja a projektet - így kerül az épület a köztársasági elnök használatába.