A Destatis becslése szerint tavaly év végén 82,8 millióan éltek Németországban, az egy évvel korábbi 82,2 millió után. A népesség így meghaladhatta a 2002-ben regisztrált 82,5 milliós történelmi csúcsot.

Németország népessége az erőteljes bevándorlás révén 2012 óta folyamatosan emelkedik. Tavaly a vándorlási mérleg - a be- és a kivándorlók számának különbsége - legkevesebb 750 ezres többletet mutatott az előzetes számítások alapján. Ez ugyan elmarad az egy évvel korábbi 1,1 milliótól, de a menekültválság eddigi legsúlyosabb szakaszának számító 2015-től eltekintve a legmagasabb 1992 óta, amikor 782 ezres többletet mutatott a mérleg.

A születések száma tavaly valószínűleg kismértékben emelkedett, a halálozások száma pedig stagnált. A Destatis becslése szerint az élve születések száma 730 ezer és 770 ezer között lehetett, a halálozások száma pedig 900 ezer és 940 ezer között. A születési deficit - az élve születések és a halálozások számának különbsége - így 150 ezer és 190 között alakulhatott, a 2015-ös 188 ezer után - áll a közleményben.

A menedékkérők tavaly a bevándorlók egyik legnagyobb csoportját alkothatták. A szövetségi belügyminisztérium adatai szerint 280 ezer menedékkérő érkezett Németországba 2016-ban, ez alig egyharmada a 2015-ös 890 ezernek.