Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány fontosnak tartja, hogy jelentős összegek jussanak a nemzeti parkokon keresztül a természetvédelemre. Egyrészt azért, mert ez a klímavédelem egyik fontos tényezője, másrészt a fejlődő ökoturizmus miatt -  mondta az MTI szerint az államtitkár a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) kápolnapusztai Bivalyrezervátumának hagyományőrző eseményén tartott sajtótájékoztatón.

Tavaly körülbelül 1,6 millió látogatójuk volt a magyar nemzeti parkoknak. Magyarország területének körülbelül az egyharmada védett, szükséges, hogy a nemzeti parkokon keresztül megőrizzük ezeket az értékeket. A nemzeti parkok összesen mintegy 100 ezer hektárnyi területen újítják meg a zöld területet, a természetet - mondta Cseresnyés Péter. Példaként említette, hogy a Letenye térségében, a Mura mellett megvalósuló pályázat fő célja jó legelőterületek kialakítása a magyar szürkemarha gulya számára, valamint az őshonos növények megőrzése.

Abalatoni nemzeti park 14 bemutatóhelyet üzemeltet - mondta Kopek Annamária, a BfNP osztályvezetője. Ezek egyike a Kis-Balaton természetvédelmi területén található kápolnapusztai Bivalyrezervátum, amely az ország egyik legjelentősebb génmegőrző helye. Az állatok a nagykanizsai állami gazdaság felszámolásakor kerültek ide, a terület kezelését legeltetéssel végzik. A rezervátumban pályázati forrásból hamarosan pallóösvényt fognak kialakítani a mozgáskorlátozottak számára, továbbá megújítják, fejlesztik a bemutatóhely régi kiállítását, tábláit. A Kis-Balaton fokozottan védett területén, Fenékpusztán pedig 1,2 milliárd forintos uniós forrásból látogatóközpont épül - írta az MTI.