2018. január 1-től Kómár András tölti be az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ügyvezető igazgatói pozícióját - olvasható az alap honlapján.

Az OBA új vezetője 2004-ben végzett jogászként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, 2008-ban a Budapesti Corvinus Egyetemen kapott közgazdász diplomát, majd 2011-ben mérlegképes könyvelő képesítést szerzett.

Szakmai pályafutását 2004-ben a Pénzügyminisztérium pénzügyi szolgáltatások főosztályán kezdte, majd 2007-2013 között a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletén dolgozott, döntően a pénz-és tőkepiaci területen, 2013-tól az MNB alkalmazottja lett, ahol az OBA, a Szanálási Alap, a Befektető-védelmi Alap és a Kárrendezési Alap ügyeivel is foglalkozott, 2016-tól pedig a Szanálási tervezési és reorganizációs főosztályt vezette.

Kómár András 2017 eleje óta tagja az OBA igazgatótanácsának. Az MNB képviseletében részt vett az Európai Bankhatóság (EBA) és az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) több munkacsoportjának és bizottságának munkájában.

Az OBA ügyvezető igazgatói pozíciójában Fekete-Győr Andrást (képünkön) váltotta, aki 2010-től 8 éven át vezette az intézményt és sokat tett az OBA nemzetközi elismertségének növeléséért - olvasható a közleményben.