Kriza Ákos, Miskolc polgármestere váltotta Sebestyén Lászlót Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es választókerületének Fidesz-elnöki tisztségében; utóbbi 2010 és 2014 között volt az Országgyűlés tagja. A hírt a távozó választókerületi elnök közölte a Magyar Időkkel, hozzátéve, hogy ő már februárban lemondott.

A lap úgy értesült, hogy már nem Mengyi Roland a Fidesz elnöke Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében, utódjáról a párt jövő keddi elnökségi ülésén döntenek. Mengyi és hat társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a közelmúltban emelt vádat bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt.

Mengyi helyett két lehetséges jelölt merült fel: az egyikük Demeter Ervin, aki négy cikluson keresztül parlamenti képviselő, 2000 és 2002 között pedig az első Orbán-kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli minisztere volt. A másik jelölt Koncz Ferenc, aki korábban, 1998 és 2006, valamint 2010 és 2014 között volt az Országgyűlés tagja, 2010 óta pedig Szerencs polgármestere.

Szegeden is változás lehet az egyik választókerületben, a Csongrád 1-es körzetben Bohács Zsolt helyett lehet új képviselőjelöltje a Fidesz-KDNP-nek 2018-ban, de az ügyben még nem született döntés.

A budapesti 6-os választókerületben Kocsis Máté lesz a Fidesz-KDNP országgyűlésiképviselő-jelöltje, a VIII. kerület polgármestere Vas Imre helyett indulhat a Józsefváros-Ferencváros összevont körzetben a 2018-as választáson.

A budapesti 8-as választókerületben Papcsák Ferenc zuglói választókerületi elnök helyett Jelen Tamás - a XI. kerület korábbi alpolgármestere - lesz a kormánypárt jelöltje.

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke most indul először egyéni jelöltként a budapesti 3-as választó- kerületben, a XII. kerületben. Gulyás Fónagy Jánost váltja a poszton, a választókerület elnöke Pokorni Zoltán polgármester marad. Angyalföldön a Fidesz-KDNP Harrach Tamás önkormányzati képviselőt indítja 2018 tavaszán - olvasható a lapban.