Egy holland munkás kétszer annyi értéket állít elő, mint egy magyar, itt hatékonysági problémák vannak - idézi az Index, hogy mit mondott Varga Mihály pénzügyér Tusványoson a magyar gazdasággal kapcsolatban. A miniszter szerint nagy bajok vannak a magyar kkv-knál.

Az állami szolgáltatások minőségén is van még mit javítani, de ott már történtek előrelépések. Viszont nagyobb problémának érzi, hogy a kis- és középvállalatok nem versenyképesek.

Ne áltassuk magunkat, ez a szektor sosem lesz a feldolgozóiparban versenyképes a nagy cégekkel, multikkal, de a szolgáltató szektorban megvan ez a lehetőség" - mondta Varga a portál beszámolója szerint. A problémák közt említette, hogy nem képzik a munkavállalóikat, Ausztriában minden ötödik, itthon csak minden tizedik munkavállalót képeznek csak tovább. Az sem tetszik a miniszternek, hogy sok cégnek egyáltalán nincs honlapja, és mivel nem ismerik a megyében sem, képtelen összekapcsolódni más vállalkozásokkal.

További problémának tartja, hogy a cégeknél nem beszélnek idegen nyelveken, mert szerinte hiába várják, hogy a magyar világnyelv legyen vagy, hogy jön egy tolmácsgép. Az Index azt írja, hogy a beszélgetésen résztvevő Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója ki is mondta, hogy az angoltudást kellene javítani, akár a nyelv kötelezővé tételével is.

Az innovációs miniszterré előlépett Palkovics László sem spórolt a kritikákkal: szerinte a legfontosabb feladata a kormánynak, hogy a magyar vállalatok többet állítsanak elő, nagyobb hatékonysággal. Ebben fontos szerepe van az innovációs képesség hiányának. "Kiszolgáltatottá válnak, hiszen ha ez nincs, más ötletéből állítanak elő terméket" - idézi a portál.

Varga szerint további probléma, hogy nincsenek "zászlóshajóink", vagyis világszerte ismert magyar márkák.

A pénzügyminiszter kiemelt még két komoly nehézséget: az alacsony béreket és a gyenge valutát. "Ezek átmenetileg segítenek, de amikor ki kell menni a napra, nem" - kritizálta az elmúlt 8 év kormányzati gazdaságpolitikájának alapját.

A fotó forrása: MTI Fotó/Veres Nándor.