Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért decemberi elismeréseinek átadásakor hangsúlyozta, hogy a kormány elmúlt években hozott döntéseinek köszönhetően a gazdaság jó teljesítménye és az ebből származó növekvő adóbevételek tették lehetővé, hogy az államkassza 92,2 milliárd forintos többlettel zárhasson januárban.

A miniszter bejelentette: iparstratégiát dolgoz ki a kormány annak érdekében, hogy növelje az ipari termelés arányát a GDP-n belül, a stratégia, amelynek kereteit múlt pénteken fogadta el a kabinet, a vállalati beruházások növekedését is segítheti. Varga Mihály hozzátette: a stratégia szerint 5-7 olyan területet kell kijelölni, amely hozzájárul ahhoz, hogy az ipari termelés aránya a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva a jelenlegi 23-ról 30 százalékra növekedjen.

A magyar kormány a következő években a zöldgazdaságban, a járműgyártásban, a feldolgozóiparban és a gyógyszergyártásban is támogatásokkal, ösztönzőkkel segíti a szektor teljesítményének növelését - mondta.
Közölte azt is, hogy a növekedés lendületének fokozásához elengedhetetlenek a beruházások, amelyek bővüléséhez hitelezés kell. A bankadó 2016-ban lényegében a felére csökken, ami jelentős teret ad a szektornak, hogy növelje hitelezési aktivitását - fejtette ki.

Varga Mihály kitért arra, hogy az otthonteremtési program is segíteni fogja a magánerős beruházások növekedését amellett, hogy fontos demográfiai célokat jelöl meg. A kormány készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló források egy részét a lakástámogatások növelésére fordítsa - mondta, hozzátéve, hogy reményei szerint a héten megjelennek az eligazodást segítő új rendeletek. A duális szakképzésről szólva elmondta: a kormány teljesen ki szeretné terjeszteni a rendszert a felsőoktatásban és a középfokú oktatásban. Hozzátette: az előkészítő fázisban az általános iskolákban már iránymutatást, segítséget kaphatnak majd a fiatalok, hogy milyen irányba lehet továbbmenni, ha egy "tisztességes szakmát" szeretnének kapni a fiatalok és ezzel elhelyezkedni.

A hónap beruházója a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. lett, a hónap kis- és középvállalkozása a Prolan Irányítástechnikai Zrt., míg a hónap startup vállalkozása díjat a Stringbike Kft. vehette át.