A végtörlesztésről szóló törvény értelmező rendelkezésében nem szerepel, hogy mi számít lakásnak, a rögzített árfolyamon történő törlesztésről szóló törvény viszont tartalmazza ezt a kitételt - közölte Horváth Zsolt. Véleménye szerint a bankok újabb kiskaput kihasználva utasítják el a devizaadósok végtörlesztési kérelmét, mivel szerintük a lakásépítésre felvett hitel a később társasházzá minősített ingatlanra nem vonatkozik.

A képviselő Rogán Antalhoz írt hétfői levelében a törvény módosításának lehetőségét veti fel - tette hozzá. A rögzített árfolyamon történő törlesztésről szóló törvény értelmező rendelkezése szerint lakásnak minősül az az ingatlan is, amelynek esetében a lakók a jogerős használatbavételi engedély birtokában kezdeményezték az épület társasházzá nyilvánítását.

Hozzátette: az adósok problémáját a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének is jelezték.

A politikus - aki a parlament alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága 2002 és 2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okait feltáró és a kormányzati felelősséget vizsgáló albizottságának is tagja - elmondta: az albizottság következő üléseire a 2002 és 2010 közötti időszak pénzügyminisztereit is meghívták.

Az egyösszegű, rögzített árfolyamú végtörlesztésről szóló jogszabályt szeptember 19-én fogadta el a parlament, és szeptember 29-én lépett hatályba. A törvény átmeneti időre lehetővé teszi, hogy az adósok ingatlanfedezetes devizaalapú hitelüket rögzített - svájci frank esetében 180, euró esetében 250, japán jen esetén 2 forintos - árfolyamon végtörleszthessék. Ezen árfolyamok alkalmazása akkor kötelező a pénzintézeteknek, ha az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt magasabb, valamint a hitelfolyósító június 30-ig nem mondta fel a kölcsönszerződést.

Az igénybejelentésre december 30-ig van lehetőség. A parlament egy héttel később már módosított a végtörlesztéssel összefüggő adószabályozáson, lehetővé téve, hogy ne csak a lakáscélú devizaalapú hitelek végtörlesztése esetén járjon mentesség a személyi jövedelemadó és az ajándékozási illeték alól, hanem a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél is, ha fedezetük ingatlan. A jogszabály legutóbbi módosításakor - október 10-én - a devizában törlesztő adósok hitelszerződéseire is kiterjesztette az egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségét az Országgyűlés.