Valószínűleg kóros aluszékonyság, vagy szívritmuszavar okozta ájulás léphetett fel a sofőrnél, és ez vezetett a tizenhat halálos áldozattal járó veronai busztragédiához. Tomcsányi János kardiológusprofesszor szerint ezt a feltételezést erősíti, hogy az eddigi vizsgálatok nem állapítottak meg műszaki problémát, valamint az a tényező, hogy a busz fékezés nélkül csapódott a felüljárónak - írja a Magyar Idők.

Korábban Nicola Scalabrini ügyész, az olaszországi nyomozás vezetője is arról beszélt, hogy emberi tényező okozhatta a balesetet. A sofőr elaludt vagy rosszul lett az ütközés előtt - mondta el Scalabrini. Tomcsányi a kóros aluszékonyság vagy ritmuszavar okozta ájulás is két olyan, hirtelen bekövetkező esemény, amelynél még csak félreállni, fékezni sincs ideje a sofőrnek. Szemben például a stroke-kal vagy a szívinfarktussal, amelyeknek vannak előjeleik.

A kóros aluszékonyság hátterében az úgynevezett alvási apnoé áll, vagyis az, hogy alvás közben rendszeresen megáll és újraindul a beteg légzése - már tesztekkel és vizsgálatokkal kiszűrhető, sikeresen kezelhető is. Nem véletlen, hogy 2015 áprilisa óta a jogosítvány megújításához szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat része kell legyen az alvászavar-szűrővizsgálat azoknál, akiknél felmerül ennek a gyanúja. Viszont nem kötelező szűrni a ritmuszavar okozta ájulást (orvosi nevén syncope), amelyet Tomcsányi a baleset másik lehetséges okaként említett. Ez a betegség is szűrhető, egyes országokban már külön syncope-ambulanciák is vannak. Ezekben szakemberek tovább vizsgálják az ismételt ájulások okait, és ennek megfelelően kezelik is azokat.

Sajnos ezek az ambulanciák még hiányoznak Magyarországon, és a financiális hátterük sincs biztosítva - mondta a lapnak a kardiológus szakember. A jogosítvány alkalmassági vizsgálatát végző házi orvosok az ájulásos betegségekről ritkán szereznek tudomást: egyrészről a kórtörténeti adatbázisok hozzáférhetősége nem megfelelő, másrészről a betegek is eltitkolják az ilyen jellegű panaszaikat, mivel nem akarják kockáztatni, hogy jogosítványhoz jussanak.