Az ipar GDP-hez való hozzájárulása az első három negyedévben 23,25 százalékos volt Magyarországon, amely 0,41 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.

A növekedés eredményeképpen az idei érték az elmúlt évek legmagasabbika és határozott növekvő trend látszik 2013 óta, amikor a hozzáadott érték 22,17 százalékon állt. Ha csak a harmadik negyedév adatát nézzük, az 22,36 százalék, 0,26 százalékponttal magasabb éves bázison. Ez ugyanakkor gyengébbnek mondható teljesítmény, tekintve, hogy az azt megelőző negyedévekben 0,4-0,6 százalékpontos növekedéseket mért a KSH, amely egyébként - a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan -  visszamenőleg is módosított némiképp a számokon.

Forrás: KSH, Napi.hu

A növekedés ütemének ugyanakkor igencsak fel kell pörögnie ahhoz, hogy a kormányzati ígéretek teljesüljenek. A kabinet célkitűzése, hogy 2020-ra a GDP 30 százalékát az ipar adja, sőt az is felmerült, hogy Magyarország lehetne az Európai Unió legiparosodottabb országa. Az Eurostat adatai szerint 2014-ben hazánk a 6. helyen állt a csehek, a románok, a szlovének, a németek és a szlovákok mögött.

A 30 százalékos arány elérése csak elsőre tűnik könnyűnek, ugyanis nem elég az ipari termelés volumenét emelni, ha azt olyan területek adják, amelyek hozzáadott értéke alacsony. Az autóipar - amely az elmúlt években húzta a hazai termelést - olyan szektor, amelynek a hozzáadott érték tartalma alacsonyabb a feldolgozóipar átlagánál. A KSH definíciója szerint ugyanis a kibocsátás az értékesítés nettó árbevétele korrigálva a saját termelésű készletek állományváltozásával, míg a hozzáadott érték a kibocsátás és a folyó termelőfelhasználás (termékek és szolgáltatások előállításához felhasznált inputok értékének) különbsége.