A bankszektornak üzleti érdeke, hogy egy fennálló - fizetőképessé tehető - szerződés esetén az ügyfél visszatérjen a "normál mederbe", a havi rendes hiteltörlesztésbe - fogalmaz a Bankszövetség pénteki közleménye. A dokumentumot azt követően adták ki, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön arra kérte a bankokat, hogy ne gátolják, hanem segítsék a fizetési késedelemmel rendelkezők belépését az árfolyamgátba, az MNB elnökét pedig arra kérte, vizsgálja felül a devizahitelek napokban történő bankok általi felmondását.

Utóbbi kapcsán a szövetség megjegyzi: a nemteljesítő jelzáloghiteles ügyek kezelése, a végrehajtás sok éves, költséges, minden érintett számára káros és szociálisan is megterhelő folyamat. A kedden elfogadott törvény által megerősített árfolyamgát közismert, már 170 ezer ügyfél által alkalmazott, bankszakmailag is támogatott megoldás. Hozzáteszik: ismerve a banki gyakorlatot azt is fontos látni, hogy a hitelszerződések felmondása mintegy két hetet igényel. A parlament kedden szavazta meg a devizahitelesek megsegítéséről szóló törvényt, azóta három nap telt el. Ezek alapján a Magyar Bankszövetség elhatárolódik bármely, vélelmezett - tömeges vagy előrehozott - felmondással kapcsolatos aktivitástól, még ezek felvetésétől is, amire minden tagjuk figyelmét felhívták.

Rogán Antal csütörtökön közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: több bank ügyfelei is jelezték szerdán és csütörtökön, hogy tartozással rendelkező ügyfelek szerződéseit hirtelen elkezdték felmondani azért, hogy a fizetési elmaradással rendelkező adósok ne léphessenek be a számukra is megnyíló árfolyamgátba. A frakcióvezető a kommünikében úgy fogalmazott: "amennyiben ez a gyakorlat tendenciát mutat, azt tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak gondolom!"

Vélemény

A Napi.hu véleménye szerint Rogán Antal közleménye az árfolyamgát népszerűsítését, illetve a bankokra történő további nyomásgyakorlást is szolgálhatja. Azt is látni kell ugyanakkor, hogy továbbra is kérdéses, hogy a 90 napon túli elmaradásban lévő adósok mekkora részének nyújthat segítséget az árfolyamgát kiterjesztése, vagyis mekkora hányaduk tudja újrakezdeni a csökkentett részletek törlesztését. Tartózkodásukat viszont a kormányzati kommunikáció is erősítheti, hiszen az eddigi jelzések alapján bízhatnak egy erősebb mentőcsomagban a választások közeledtével.