Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy az almásfüzitői vörösiszap kezelésére és tárolására alkalmazott intézkedésekben tartsa be az uniós jog által előírt szabályokat.

Az uniós testület szerint a közelmúltbeli vizsgálatok alapján a térségben néhány, a létesítmény rehabilitálását célzó hulladékkezelési munkálat kivitelezése az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt hatását tekintve nem volt megfelelő. Az uniós hulladékkezelési törvénnyel ellentétben ugyanis a veszélyes hulladékot más típusú hulladékkal keverték össze, az élőhelyvédelmi direktíva által megkövetelt hatástanulmányokat pedig nem végezték el.

A bizottság 2013 novemberében kiküldött felszólító levelére adott válaszában Magyarország jelezte, hogy elindította a kifogásolt gyakorlat felülvizsgálatát, de az még nem fejeződött be. Miután a tevékenység folytatódott a vizsgált területen, a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország nem tette meg a megfelelő lépéseket a jogsértés megszüntetésére, ezért indoklással ellátott véleményt küldött a kormánynak. Magyarországnak szintén két hónapja van jelezni, hogy megtette a szükséges lépéseket az ügyben. Ellenkező esetben a bizottság úgy dönthet, hogy az Európai Bíróság elé viszi az ügyet.

Az Európai Bizottság a csütörtöki kötelezettségszegési eljárásokat érintő döntései között úgy határozott, hogy eljárást indít Magyarországgal szemben a határon átnyúló befektetők mezőgazdasági földterületek használatára vonatkozó jogai kapcsán, mert a bizottság álláspontja szerint a magyar törvényi szabályozás korlátozza a nemzetközi befektetők jogait, ami ellentmondhat a tőke szabad mozgása, valamint a letelepedés szabadsága uniós alapelveinek. A testület meglátása szerint az EU alapjogi chartájában rögzített, tulajdonhoz való jog is sérül.