A Magyar Közlönyben megjelent egyik határozat az UEFA 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság budapesti szurkolói programjainak megvalósításához szükséges támogatást 3 milliárd 848 millió forintban határozza meg.

Korábban az Európai Labdarúgó-szövetség, a Magyar Labdarúgó Szövetség és Budapest Főváros Önkormányzata 
megállapodást kötött a rendezésről. A határozat szerint a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. most átvesz a fővárostól egyes feladatokat, amelyet az említett összeg erejéig a kormány finanszíroz. A folyósítás három részletben történik, július 5-ig.

A 2020-as Eb budapesti szurkolói programjainak megvalósításához szükséges kommunikációs és rendezvényszervezési feladatokat a KKBK a Rogán Antal miniszter által felügyelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal bevonásával valósítják meg.

Tízmilliárd az újabb vizes vb-re

A másik határozat 2 millió dollárt (620 millió forint) biztosít a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) részére fizetendő biztosíték fedezetére a 2027-es budapesti vizes világbajnokság megrendezése érdekében. Ennél több fizetési kötelezettsége van azonban hazánknak, mivel a FINA részére fizetendő világbajnoksági díj, valamint a producer szolgáltatásaival és a hazai közvetítővel kapcsolatos költségekre az évek során a következő összegeket kell fordítani dollárban:

  • 2020 - 2 millió,
  • 2022 - 3,5 millió
  • 2023 - 3,5 millió,
  • 2024 - 3,5 millió,
  • 2025 - 3,6 millió,
  • 2026 - 9,1 millió,
  • 2027 - 7,05 millió dollár. Így összesen mintegy tízmilliárd forintot költhetünk a 2027-es vizes vb budapesti megrendezésére.

Még többet kap a veszprémi uszodaberuházás

A harmadik kormányhatározat a Modern Városok Program keretében a veszprémi uszodaberuházás közműfejlesztésére biztosít 1 milliárd 89 millió forintot. Tavaly januárban derült ki, hogy a veszprémi uszoda 5 helyett 10 milliárd forintba kerül.

Közös ajánlattevőként a veszprémi székhelyű Vemév-Szer Építő- és Szerelőipari Kft. és a budapesti Laterex Építő Zrt. tervezheti és építheti meg a veszprémi uszodát, nettó 9 milliárd 401 millió forintért. Korábban a kormány 5 milliárd 778 millió forintot szánt a sportkomplexumra, 2018 decemberében azonban ezt az összeget csaknem a duplájával, 4 milliárd 975 millió forinttal megemelte, vagyis összesen 10,7 milliárd forintot hagyott jóvá az építéshez. A mostani 1 milliárd 89 millió forint ezen felül értendő, amit a beruházáshoz kapcsolódó közműfejlesztésekre foridíthatnak.