Az adóhatóságot többek közt az az eset érdekli, amikor Boros Anita korábbi helyettes államtitkár nagyjából 10 millió forintot kapott az egyetemtől, miután kiegészítette egyik korábbi, saját könyvét - írta a 24.hu-ra hivatkozva a klubradio.hu.

A feljelentést az LMP társelnöke tette meg, aki a Klubrádiónak azt mondta, már annak is örül, hogy egyáltalán elindították a nyomozást. Hadházy Ákos szerint az is kérdéses, hogy miért fizet az intézmény 8 ezer forintot négyzetméterenként uniós pénzből azoknak a kormányhivataloknak, amik dolgozóit helyben, azaz a kormányhivatalokban képezi.