Augusztus végén többen jelezték a balatontipp.hu-nak, hogy szokatlan módon bezöldült a Balaton vize. A jelenséget először Keszthelynél észlelték, ami azóta tovább terjedt a szomszédos Szigligeti-medencében is, évtizedek óta nem látott algainvázió lehet a háttérben.

Három évvel ezelőtt még azt jelentette az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, hogy a vízminőség-védelemre szánt beruházások eredményeképpen az algák mennyisége erőteljesen lecsökkent az 1980-as és '90-es évekhez képest. Most Vörös Lajos, az intézet professzora nyilatkozta a portálnak, hogy az elmúlt évtizedben az algák mennyiségét jellemző a-klorofill koncentráció maximuma nem haladta meg a 40 mikrogrammot literenként. Viszont ugyanezt találnánk akkor is, ha még tíz évet visszamennénk.

A szakember szerint az intézet 2019. augusztus 26-i mérési eredményei azonban valami teljesen váratlan és rendkívüli helyzet kialakulását jelezték. Ekkor a Keszthelyi-medencében az a-klorofill koncentráció meghaladta a 100 mikrogrammot literenként, miközben augusztus elején ugyanott még csak 43 µg/l volt. Az a-klorofill organizmusok felelnek a víz elszíneződéséért, bezöldüléséért.

A professzor azt is elárulta, hogy a jelenlévő fitoplanktont alkotó két faj közül, ha a cianobaktérium dominálna, már nem lehetne fürdeni a vízben. Szerencsére a Balatonban ezúttal nem ez a helyzet, mivel nagyobb részt található fecskemoszat, de elmondása szerint nem járunk messze a kritikus szinttől. Az algák mennyiségét jelző szám hirtelen megugrását azzal magyarázta, hogy a Zalán keresztül dupla annyi foszfor és nitrogén érkezhetett a tó vizébe, ami hozzájárult az algásodás kialakulásához.

Ahhoz, hogy a tározórendszerben lezajló biokémiai folyamatokat megfigyelhesse az intézet, a Kis-Balatonnal foglalkozó Országos Vízügyi Főigazgatósággal közös kutatásra lenne szükség.

A briteknél is algásodnak a tavak

Nagy-Britanniában a BBC írt hasonló történésről: Edinburgh, Southampton és Lincolnshire tavaiban is megjelent a dominánsan cianobaktériumot tartalmazó alga. Ezeken a helyeken már sokkal veszélyesebb a helyzet, ugyanis a mérgező alga kiütést, hányást és hasmenést okozhat. A kisállatokra még jobban oda kell figyelni, Angliában több kutya is elpusztult miután algás vízből ittak. Akkor alakul ki ilyen jelenség, ha a víz hőmérséklete huzamos ideig melegebb a megszokottnál. Laurence Carvalho, a brit ökológiai és hidrológiai központjának professzora szerint erős bizonyíték van arra, hogy az éghajlatváltozás megnövekedett problémákhoz vezet, szélesebben körben elterjedt és sokkal intenzívebb algásodást eredményez az egész világon. Szakértők attól tartanak, hogy a felmelegedéssel a helyzet tovább romlik - számolt be a Guardian.