A korábbi hírekkel ellentétben a kormány nem mondott le a kilenc osztályos általános iskola tervéről, a készülő új natban mégis helyet kap a nulladik évfolyamról szóló rész - értesült a naplap.

Ezek olyan felkészítő osztályok lesznek, amelyeket az óvoda és az általános iskola közé illesztenek be, és elsősorban azok a gyerekek kerülnek ide, akik még nem elég érettek ahhoz, hogy első osztályba lépjenek.

A közoktatásért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nem erősítette meg, de nem is cáfolta a híreket. Megfogalmazásuk szerint amíg az új nat előkészítés alatt van és nincs róla döntés, addig a tartalmáról nem tudnak tájékoztatást adni.

Amögött, hogy az oktatásirányítás mégis bevezetné a felkészítő évfolyamokat, a köznevelési törvény idei módosítása állhat: annak a kisgyermeknek, aki adott év augusztus 31-éig betölti hatodik életévét, már kötelezően iskolába kell mennie. Az iskolaérettség megállapításának protokollja is változott: a szülők és az óvoda helyett az állam dönt a gyerekek sorsáról, az Oktatási Hivatalnak (OH) kell halasztási kérelmet küldeni. Ha az OH úgy dönt, jogos a kérelem, a gyerekek az óvoda helyett a nulladik osztályokban kaphatnak felkészítést.