Május 20-án tartja a Kieselbach Galéria 61. tavaszi képaukcióját, ahol 211 tétel kerül Winkler Nóra kalapácsa alá. Az aukció sztártétele Perlrott Csaba Vilmos Park (A művésztelep parkja) című vászna, 44 millió forintos kikiáltási árral és 60-90 milliós taksával várja a liciteket.

Az árverés drágább tételei között szerepel még Scheiber Hugó Kertvendéglője és Ferenczy Károly Jókai-dombja, mind a két alkotás 34 millió forintos kezdőárról indul. Klie Zoltán, Nemes Lampérth József, Egry József, Paál László, Dénes Valéria és Kmetty János festményei 14 és 20 millió forint közötti indulóárat kaptak.

Az aukciósház ismét színvonalas kortárs anyaggal várja az érdeklődőket. Közülük Csernus Tibor Repülősök című műve indul a legmagasabbról, 9 millió forintról. Bukta Imre 2015-ös, Vadászat című olajképe 850 ezer, Korniss Dezső Piros lény című alkotásáért 1,3 millió, míg Ország Lili Király és királynő 3 darabos sorozatára 8,5 millió forintról indul a licit. Az árverés anyaga itt tekinthető meg.

Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955): Park, 1910-es évek első fele

Május 21-én negyedszerre licitálhatnak a Transzplantációs Alapítvány részére megrendezett kortárs aukción. A jótékonysági árverésen Ujj Zsuzsi, Bihon Győző és Bernát András munkát kaptak hat számjegyű kezdőárat. Az árverés teljes anyaga itt található.

Bihon Győző: Tokaj festmény

Az Axioart 89 filmes poszter felsorakoztató online plakátaukciója május 22-én este 8 órakor zárul. Az árverésen olyan kultfilmek poszterei licitálhatnak az érdeklődők, mint A Jedi visszatér, a Casanova, A híd túl messze van, a Mary Poppins, a Ben Hur, a Jézus Krisztus szupersztár és Az istenek a fejükre estek. A teljes aukciós anyag itt tekinthető meg.