Budaörsnek van egy programstratégiája arra, hogyan tegye okossá a várost - mondta Gáspár Mátyás, a település közigazgatási szakértője. Szerinte az a jövő bontakozik ki, hogy ezáltal Budaörs az egyre élesedő versenyben is megőrzi a versenyképességét, mivel előrébb tudja hozni azt a jövőt, aminek az átlagember 5-10 év múlva élni fog.

Érezni kell azt, hogy milyen a város lelkülete, mit akar - adott képet az első lépésekről Szeneczey Balázs, Budapest városfejlesztési főpolgármester-helyettese. Ha az ember tudja mit akar, akkor a forrás megszerzése már csak a második-harmadik kérdés lesz. Szerinte pénz az mindig van, a lényeg, hogy az ember tudja, mit akar csinálni. Elmondta azt a régóta hangoztatott elvet is, miszerint ne a meglévő pályázatokhoz igazítsuk a terveinket, hanem azokhoz keressük a megfelelő pénzügyi megoldást.

Budaörs úgy látja, hogy pénzt lehet találni a jó megoldásokra, de a település főleg a piacról várná a finanszírozást - mondta Gáspár, aki szerint ehhez nagyon fontos koordinációs feladatokat kell elvégezni.

Kaposvár létrehozott egy önálló szervezetet a fejlesztésekre, nélkülük nem lehet ilyen kérdésben dönteni - mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Amennyiben egy csapot rakunk be, ami nem okosít minket és pazarol, akkor az nem jó megoldás - közölte a városvezető. Okos város vagyunk-e akkor, ha a fürdő építésekor úgy döntöttek, hogy gázzal fűtenek a továbbiakban, hanem kihasználják a meleg vizet. Vagy amikor olyan applikáció készült, amellyel a helyiek jelezni tudták, hogy mikor mehetne a lomokért a közterület fenntartó. A polgármester szerint ezáltal működtethetőbb és fenntarthatóbb lesz a város, de abban nem biztos, hogy ezáltal ki lehet-e jelenteni, hogy tényleg okos városban élnek-e.

És honnan tudni, hogy mi a lakosság igénye? Szeneczey szerint nagyon nem lehet termékekkel mellélőni: egy kerékpárkölcsönző, egy carsharing rendszer vagy akár csak egy világítás cseréje led-re is modernizációt jelent, aminek mind örülni fognak a helyiek. Példaként a szelektív hulladékgyűjtést említette: ez Budapesten pillanatok alatt végigment, ma meg már mindenki természetesnek veszi, hogy szelektíven gyűjti a szemetet. Szita szerint az igényeket lehet látni, csak oda kell figyelni: ha például állandóan sor van a helyi fürdő előtt, akkor egyszerűsíteni kell a bejutást, ha sokan állnak sorban időpontot foglalni a különböző szolgáltatásokra, akkor meg kell valósítani az online jelentkezés lehetőségét.

Budapesten a következő legnagyobb változás az e-jegyrendszer bevezetése lesz, amivel gyakorlatilag meg fog szűnni a bliccelés - vélte Szeneczey. Gáspár szerint Budaörs inkább a kerékpárnál marad, a kölcsönzőhelyek okosítása van napirenden, de fontos feladat a helyi startupok támogatása a megfelelő közösségi tér és eszközrendszer kialakítása is. A jövőbeli tervekről Szita elmondta, hogy 2050-re megújuló energiával működtetnék az egész várost.