"Eddig csak politikai nyilatkozatok voltak, most az lesz az érdekes, hogy jönnie kellene a szakmai résznek: az Oktatási Hivatal hivatalos vizsgálatának; várjuk is ennek megkezdését, amely - a törvény értelmében - január elseje után esedékes" - mondta a portálnak.

Enyedi Zsolt Elismerte ugyan, hogy konkrét határideje a vizsgálat megkezdésének nincs, de szerinte a  törvényből logikusan az következik, hogy napokon belül el kell indulnia a vizsgálatnak.

Kapcsolódó

"Ugyanakkor a mai viszonyok között az sem kizárt, hogy vizsgálatot hetekig, hónapokig vagy akár évekig is elhúzzák" - tette hozzá.

Az egyetem költözésével kapcsolatban azt mondta, hogy az évekig el fog tartani.