Szomorú lennék, ha az orosz csapatok behatolnának Magyarországra, hiszen csak Ukrajna választja el Oroszországtól, a következő állam Magyarország. Megoldást kell találnunk az ukrán problémára. Ebben kell segítenünk Magyarországot - jelentette ki a 168 Órának adott interjújában David B. Cornstein.

Az amerikai nagykövet azon dolgozik, hogy Magyarország az oroszenergia-függőségét is csökkenthesse, mert jelenleg 80 százaléka onnan jön a felhasznált energiának.

Az interjúban a CEU-ügyről is beszélt, ugyanakkor továbbra is tartózkodott attól, hogy állást foglaljon, kit tart felelősnek a történtekért. "A tény, hogy elmegy az egyetem, összetöri a szívem, borzasztónak tartom. Elsősorban a diákok, másodsorban a kutatóműhely, harmadsorban a város, negyedikként az egész ország miatt. Ez mindannyiunknak veszteség" - fogalmazott Cornstein. Szerinte hiába tett meg ő maga, a magyar kormány erre kijelölt tárgyalója, valamint a Közép-európai Egyetem vezetése mindent a CEU Budapesten tartásáért, ez az ügy valójában két ember személyes ellentétéről szól.

"Szóval itt van két ember, két roppant erős ember: Orbán Viktor és Soros György. Ők nem fognak megegyezni semmiben. És nem számít, hogy ez a vita egy aprócska cukorkaboltról, egy múzeumról vagy éppen egy egyetemről szól. Itt egyetlen dolog számított: az utálat a két férfi között, akik sosem fognak egyetérteni egymással semmiben. És sajnálatos módon ennek az áldozata lett ez az egyetem" - mondta az interjúban David. B. Cornstein.