"A pártok támogatására fordítandó 2013. évi előirányzat összege együttesen 2,5 milliárd millió forint, ami azonos a 2012. évi előirányzattal" - olvasható a 2013-as költségvetés tervezetében. A támogatás még ennél is magasabb ugyanis a fejezeti indoklás utalt arra, hogy a pártok közvetlen támogatásán túl jár pénz a pártalapítványoknak is, összesen 1,2 milliárd forint. Így a pártok közvetlenül 3,8 milliárd forintot kapnak a költségvetésből - immár évek óta.

A támogatás ugyan az infláció mértékével csökken, de ez messze van attól a javaslattól, gondolatkísérlettől - amit Orbán Viktor a Fidesz választmányi ülésén emlegetett, - miszerint a nagy spórolás jegyében a pártok 2013-ban és 2014-ben nem kapnának költségvetési támogatást. A büdzsét továbbra is úgy tervezték meg, hogy az Országgyűlés fejezetében szerepel a pártámogatás. Ennek persze legnagyobb nyertese a Fidesz, hiszen a pénzt a választási eredmények alapján osztják ki. A legnagyobb kormánypárt 1,6 milliárd forintot kaphat jövőre is ezt egészíti ki a KDNP 302 millió forintja.

A támogatási szabályok sajátjaként még a parlamentbe nem jutott, de az egy százalékos küszöböt 2010-ben megugró MDF is kap pénzt, összesen 71 millió forintot. Ugyanakkor a parlamentben frakcióval nem rendelkező, de ott levő Demokratikus Koalíció nem kap támogatást, miután frakcióval nem rendelkezik és nem is vett részt a 2010-es választásokon. A korábbi ciklusokban pártszakadás esetén a pártok megosztoztak az anyapárt pénzén, vagyis, ha a DK-nak járna pénz az akkor is csak az MSZP rovására kapjatna.

Az Országgyűlés intézménye, mint költségvetési fejezet - ahol a pártok támogatása is található - amúgy kifejezetten nyertese a 2013-as költségvetésnek, hiszen az idei 103,1 milliárd forint után a költségvetési fejezet jövőre már 118,3 milliárd forintból gazdálkodhat. Ez 14 százalékos növekedést jelent a 4,2 százalékra belőtt infláció mellett. A növekedés egyik oka a Kossuth tér átalakítása, amire 10,2 milliárd forintot kapott a Kövér László vezette parlament, de az elnök új játékszere, a fegyveres országgyűlési őrség felállítása és működése is 2,1 milliárd forintba kerül.

Az országgyűlési fejezetbe tartozik a közmédiumok támogatása is, ahol szintén nem a spórolás a jellemző: az idei 61,8 milliárd forint helyett 2013-ra már 68,2 milliárd jut a kormánymédia olajozására, ami több mint 10 százalékos növekedés. Ennek ellenére Matolcsy György szívfájdalom nélkül leírta, hogy "A közszolgálati hozzájárulás mértéke - az Mttv. 4. számú mellékletében foglaltaknak megfelelően - a 2012. évi összeg fogyasztói árindexszel történő korrigálásával került megállapításra" - vagyis a miniszter szerint valójában csak 4,2 százalékkal nő a támogatás.

 

Pártok támogatása s költségvetésből (millió forint)
Közvetlen párttámogatásPártalapítványi pénzÖsszesen
Fidesz1055611,71666,7
MSZP521259,8780,8
Jobbik448211,3659,3
LMP249,280,4329,6
KDNP232,669,4302
MDF42,828,371,1
Összesen2548,61260,93809,5
Forrás: 2013-as költségvetés