Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Aggódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a forintosított deviza-jelzáloghitelek miatt. Ezeket a kölcsönöket napra pontosan négy évvel ezelőtt váltották át, összesen nagyjából félmillió adós 3500 milliárd forintnyi kölcsönét érintette a változás.

Ebből a volumenből 2018. harmadik negyedévének végére 1372 milliárd forint maradt - közölte a Napi.hu-val az MNB. Ebből 756 milliárd forint volt a lakáscélú hitel, 616 milliárd forint pedig szabad felhasználású jelzáloghitel. Ezek a számok nem tartalmazzák azokat hiteleket, amelyek esetében az adós egy új hitel felvételével előtörlesztette korábbi tartozását.

Még 2015-ben ugyanis megvolt az a lehetőség, hogy a forintosított hitelt, ha az ügyfél nem volt elégedett a bankja által kínált kondíciókkal, költségmentesen átvihette egy másik hitelintézethez. Ezzel az opcióval viszonylag kevesen éltek. Tovább csökkentette az állományt az időközben bedőlt és a banki portfóliókból kikerült - például követeléskezelőknek átadott - hitelmennyiség.

Egy tízmillió forintos hitel átlagos törlesztőrészlete több mint 16 ezer forinttal csökkent a négy évvel ezelőtti forintosítás óta. A kocka azonban fordulhat.

A kamatemelés követ dobhat az állóvízbe

A forintosított hitelek kamatát annak idején a háromhavi bankközi kamatlábhoz (Bubor) mint referenciakamathoz kötötték. A lakáshiteleknél a kamat a 3 havi Bubor plusz 1-4,5 százalékpont lehetett, a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél a 1-6,5 százalékpontos kamatfelárat alkalmazhattak a bankok a 3 havi Bubor fölött. A forintosítás óta az egykori devizahitelesek alapvetően jól jártak, az elmúlt négy év során ugyanis 2,1 százalékról 0,15 százalékosra csökkent a referenciakamat. Egy 10 millió forintos hitel esetében ez azt jelenti, hogy a törlesztőrészlet havonta több mint 16 ezer forinttal csökkent.

Volt azonban már alacsonyabb is a Bubor, mint most: 2018 elején mindössze 0,02 százalékos volt a referenciakamat, és ha elindul Európában és Magyarországon is a kamatemelési ciklus, akkor a jelenlegi 0,15 százalékos szint is emelkedhet. Ez azzal járhat, hogy az egykori devizahitelek törlesztőrészlete is nőhet, akár minden harmadik hónapban. Az érintett állomány elég nagy, az MNB közlése szerint 1189 milliárd forintnyi olyan forintosított jelzáloghitel van még a magyar bankrendszerben, amelynél a kamatperiódus hossza legfeljebb három hónap.

A hitelek részleteinek fixálása ajánlatos lenne, egyelőre azonban a bankok beszámolói szerint a hitelkiváltási piac pang, kevés változó kamatozású hitelt akarnak az ügyfelek fix, 5-10 éves kamatperiódusúra váltani. Igaz az is, hogy ezek a hitelek drágábbak, a törlesztőrészletük jelenleg még magasabb lehet a forintosított kölcsönökétől. Ez azonban az MNB szerint is változhat. "Figyelemmel arra, hogy a változó kamatozású és rövidebb kamatperiódusú lakáshitelek törlesztőrészlete jelentősen növekedhet egy esetleges kamatemelkedés esetén, az MNB egyik kiemelt célja a hosszabb kamatperiódusú lakáshitelek elterjedésének ösztönzése az új folyósításokon és a fennálló állományon belül egyaránt" - írták lapunknak.

Nem biztos, hogy a bankok könnyen lenyelnék

Az új folyósításokon belül az MNB már elérte a célját, 2018 végére a fix kamatozású lakáshitelek aránya az új hiteleken belül 94 százalékosra nőtt, és meghatározóvá váltak a legalább tíz évre vagy a teljes futamidőre rögzített kamatozású hitelek. A kockázatok csökkentésének érdekében viszont indokolt lenne a fennálló jelzáloghitelek esetében is a hosszabb kamatperiódusú lakáshitelek térnyerésének ösztönzése. A fennálló állomány hosszabb kamatperiódusra váltása a már meglévő jelzáloghitel szerződések módosításán, illetve kiváltásán keresztül valósulhat meg. "Ennek ösztönzésére a jegybank - a Maygar Bankszövetséggel közösen - intézkedési tervet dolgoz ki" - nyilatkozta az MNB lapunknak.

Pontosabb részleteket azonban nem közölt a jegybank. Nem is biztos, hogy könnyű lesz megegyezni a bankokkal, a hitelintézetek szempontjából ugyanis kétséges, hogy megéri a jól fizető egykori devizahitelesek kölcsöneinek a lecserélése. A bankok jól keresnek ezen az ügyfélkörön, kényelmesen magas nekik a forintosítás idején megszabott 4,5, illetve 6 százalékpontban maximalizált kamatfelár. Ha ezeket a hiteleket átváltanák a mostanában legjobban fogyó úgynevezett "minősített fogyasztóbarát lakáshitelekre", akkor legfeljebb 3,5 százalékos kamatmarzzsal számolhatnának.