Magyarország jelentős reformokat vezetett be a hulladékágazatban, amelynek köszönhetően előrelépést ért el a 2020-as célok teljesítésére irányuló intézkedések végrehajtása terén, de csökkenteni kell a tüzelőanyagokból származó részecske-kibocsátást - derült ki az Európai Bizottság pénteken bemutatott, az uniós környezetvédelmi politikák végrehajtásának 2019-es felülvizsgálatát rögzítő jelentésből.

A felülvizsgálat szerint a hulladékgazdálkodást illetően Magyarországon a települési hulladék újrafeldolgozási arányában enyhe növekedés, a hulladéklerakás arányában pedig enyhe csökkenés történt - írta az MTI.

A bizottság szerint Magyarország esetében fennáll a veszély, hogy nem fogja teljesíteni a 2020-ra elérni kívánt, az újrafeldolgozásra vonatkozó 50 százalékos célértéket, noha a 2020 utáni célok elérése még ennél is nagyobb erőfeszítéseket igényel.

Magyarország tett némi előrelépést a levegőminőség javítása terén, és folyamatosan csökkennek a kibocsátások. A nemzeti kibocsátási határértékekről szóló új irányelvben 2020-2029-re és 2030-tól kezdődően bármely évre vonatkozóan megállapított célok eléréséhez azonban további erőfeszítésekre van szükség.

Kiemelendőnek nevezték, hogy 2017-ben több levegőminőségi zónában Magyarország túllépte a nitrogén-dioxidra (NO2) és a légszennyező részecskékre (PM10) vonatkozó uniós levegőminőségi normákat. 2015 vonatkozásában az Európai Környezetvédelmi Ügynökség becslése szerint Magyarországon több mint 12 800 olyan korai haláleset történt, amelyet a légszennyező részecskék koncentrációja váltott ki, több mint 530 esetben az ózon koncentrációja és több mint 1300 esetben pedig a nitrogén-dioxid koncentrációja volt a kiváltó ok.

Az uniós bizottság megállapította, hogy Magyarországon sürgősen csökkenteni kell a magánháztartásokban eltüzelt szilárd tüzelőanyagokból származó részecske-kibocsátást, és a járművekből származó kibocsátások csökkentése érdekében rövid távú intézkedéseket kell bevezetnie a városi térségekben.

A pozitív példák között kiemelték, az Ablakon bedobott pénz elnevezésű kezdeményezést, amely az erőforrás-hatékonyság javítása érdekében ad tájékoztatást, tanácsot és ösztönzést a vállalatok számára. A Katica Tanya élményközpont a fenntarthatóság, az erőforrás-hatékonyság és a körforgásos gazdaság koncepcióját népszerűsíti hatékonyan. Hozzátették továbbá, hogy Magyarország egy külön országos környezetvédelmi információs rendszerrel rendelkezik, amely gyakorlatilag az összes értékelt környezetvédelmi területre kiterjed.

A jelentésből az unió egészére vonatkozóan kiderült, hogy a tagállamok legtöbbjében továbbra is aggasztóan magas a nitrogén-oxid (NOx) kibocsátásának szintje, a tagországok több mint felének tovább kell csökkentenie a légszennyező részecskék (PM2,5 és PM10) kibocsátását. A hulladékmegelőzés továbbra is jelentős kihívást jelent az összes tagállam számára. A vízgazdálkodás területén még sok a tennivaló a vízügyi irányelvekben kitűzött célok teljes körű elérése érdekében. A tagállamok kétharmadában még mindig nem kezelik megfelelően a települési szennyvizet. E célkitűzések eléréséhez elengedhetetlen a beruházások növelése - írta az MTi a jelentésre hivatkozva