Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly november 30-ig kellett volna elindulnia az országos vastagbélrákszűrő programnak. Az EU 2,5 milliárd forinttal támogatta a szűrőprogramot, de mivel az nem indult időben, a pénzt valószínűleg vissza kell fizetni - mondta Komáromi Zoltán háziorvos, egészségpolitikus a helyzettel kapcsolatban azt mondja: a napilapnak.

A Népszava az Emberi Erőforrások Minisztériumától és az Országos Közegészségügyi Intézettől is próbálta megtudni, hogy vissza kell-e fizetni a csúszás miatt az EU-s milliárdokat, és mi az oka annak, hogy több egészségvédő programot is elhalasztottak 2020-ra - eddig hiába.

A szűréseket az is nehezíti, hogy a veszélyeztetettek túlnyomó részben erős dohányos, alkoholizáló, orvost kerülő férfiak - legalábbis ez olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapján a szájüregi szűrővizsgálatokkal kapcsolatban. Pedig az utóbbi évtizedekben a száj­üregi daganatok miatti halálozás döbbenetes mértékben megemelkedett, pedig a szűrés ez esetben pusztán a szájüreg megtekintéséből és tapintásból áll. Sajnos nem csak ezekre a vizsgálatokra járnak kevesen. Az Eurostat tavalyi jelentése szerint Magyarországon a lakosság kevesebb mint negyven százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt két évben elment valamilyen szűrővizsgálatra.

Mennyibe kerül magánúton?

A legtöbb szűrés esetében találni kuponos ajánlatokat, amivel olcsóbb a vizsgálat, de így is a zsebébe kell nyúlnia annak, aki gyorsan és jobb körülmények között szeretné elvégeztetni a szűréseket. A mammográfia ára 20-30 ezer forint között mozog, a méhnyakrákszűrés esetében 15-25 ezer forint a magán-nőgyógyászati vizsgálat ára és plusz 3-4 ezer forint maga a citológia. A férfiak jobban járnak; prosztataszűrés már 12-20 ezer forintért is elérhető. Egy magánbőrgyógyász pedig, aki az anyajegyeket tudja alaposabban megvizsgálni, általában 15-25 ezer forintot kér egy-egy alkalomért - írta a lap.