Fidesz tagságát felfüggesztette az Európai Néppárt (EPP) - jelentette be Joseph Daul, az EPP elnöke szerdán a Politico szerint. A felfüggesztésről szóló javaslatot 190-en támogatták és 3-an utasították el Daul - derült ki Daul Twitter-üzenetéből.

A Fidesz felfüggesztése azonnali hatályú és addig tart, amíg a "bölcsek tanácsának" vizsgálata tart. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz mostantól nem vehet részt a Néppárt ülésein, nem szavazhat és nem állíthat jelölteket pozíciókra.

A hvg.hu szerint az EPP azonban a Fidesz számára is elfogadható döntést hozott, vagyis felfüggesztették ugyan a tagságukat, de olyan feltételekkel, amelyekre maguk is rábólintottak. Vagyis elfogadták, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait az európai pártszövetségben.

Az Index szerint az is szerepel a szövegben, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt elnöksége közösen nyújtotta be ezt a javaslatot szavazásra.

 

 

Orbán: mi egyoldalúan felfüggesztettük magunkat

Orbán szerint érdekes, izgalmas, tanulságos volt a Néppárt politikai gyűlése, ahol annak baloldali-liberális tagjai akarták kizáratni a "konzervatív" Fideszt. Az a vita, ami kialakult az EPP-n belül, a miniszterelnök szerint "ajándék" az Európai Parlament szocialista frakciójának néhány hónappal az EP-választás előtt.

A magyar miniszterelnök szerint a vita az EPP-n belül nem a magyar kormánypártról, hanem Európa jövőjéről szólt. Mint mondta: ő megpróbálta elérni, hogy a Fidesz kizárását kezdeményező 13 párt vonja vissza indítványát, de nem voltak hajlandóak erre, ezért azt a forgatókönyvet vették elő, ami 2000-ben egyszer már lezajlott, amikor az Osztrák Néppártot akarták kizárni, mert koalícióra lépett az Osztrák Szabadságpárttal.

Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni, négy választást nyertünk, ezért azt választottuk, hogy mi egyoldalúan felfüggesztettük magunkat

- mondta a miniszterelnök a hvg.hu szerint.

Orbán arról is beszélt, hogy a Fidesz is felállította a maga "bölcsek tanácsát", amelynek tagjai Novák Katalin, Varga Judit és Szájer József. Ők fognak tárgyalni az EPP "három bölcsével". Orbán szerint a bölcsek jelentése az EP-választások után fog elkészülni.

A miniszterelnök továbbá - az Index tudósítása szerint - közölte: "a választások után a Néppárt és mi is szabadon dönthetünk a kettőnk viszonyáról". Orbán nyitott kérdésnek nevezte, hogy a Fidesz képviselői az EP-választások után beülnek-e a Néppárt frakciójába. Azt mondta, hogy a vitában is kijelentette, hogy nem szándékozik a politikáján változtatni, erős Európát akar, a migrációs politikáját illetően nem tud kompromisszumot kötni, ahogy az európai kultúra védelmével kapcsolatban sem.

Orbán a hvg.hu tudósítása szerint úgy értékelte a politikai gyűlésen történteket, hogy szerinte a Néppárt ma összességében jó döntést hozott, mert megőrizte az egységét, és az EP-kampánynak is egységesen tud nekivágni.

Arról, hogy a felfüggesztés csak a Fideszt, vagy a KDNP-t is érinti-e, Orbán azt mondta, a KDNP kizárását senki sem kezdeményezte, csak a Fideszét. "A nagyobb testvérnek kell helytállni" - tette hozzá a hvg.hu szerint.

Weber megkönnyebbült

Az Index tudósítása szerint Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője, és választási kampányának az arca megkönnyebülve jelentette be, hogy ezután a döntés után átadja a Fidesszel kapcsolatos vita ügyét Herman van Rompuynek, aki a bölcsek tanácsának vizsgálatát vezeti majd a következő hetekben-hónapokban. Weber hangsúlyozta, hogy az EPP közgyűlése világos döntést hozott, és hogy a Fidesznek nem lesz beleszólása a Néppárt jövőjének az alakításába.

Az Orbán Viktor által az utóbbi napokban tett engedményeket nem nevezné bizonyítéknak arra nézve, hogy a Fidesz a jövőben tiszteletben fogja tartani a Néppárt által vallott értékeket, de úgy látja, hogy mindenképpen reményt jelentenek a jövőre nézve.