A Fidesz-KDNP az októberi önkormányzati választásokon rosszul szerepelt a megyei jogú városokban: a 23 ilyen városból tízet is ellenzéki polgármester és testület irányít, hármat pedig hiába nyert el kormánypárti városvezető, nincs testületi többség mögötte. A falvak lakói viszont úgy tűnik, továbbra is a kormánypártok hívei: míg öt évvel ezelőtt a megyei közgyűlési helyek 58,44 százalékát kapta a Fidesz, addig most a 64,05 százalékát szerezték meg - emlékeztet a Népszava.

A napilap összefüggést lát a választási eredmények, illetve a között, hogy Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a választást követően bejelentette: 20 milliárd forinttal megemelik a falvakra szánt keretet. Más szóval úgy tűnik, jutalmazzák a kormánypárthoz való hűséget.

Ebből a pénzből az önkormányzatok utakat, járdákat, óvodákat és orvosi szolgálati házakat építhetnek, illetve újíthatnak fel. Idén eredetileg 150 milliárdot szántak a programra, amiből 50 milliárd forintot a 3-4-5 számjegyű utak fejlesztésére, 25 milliárd forintot a falusi csokra és 75 milliárd forintot közszolgáltatások fejlesztésére irányoztak elő.