Egy megkérdezett kriminológus szerint az idősebb korosztály jobban ki van téve a csalóknak. A jelenlegi bűnügyi statisztika szerint az összes bűncselekmény áldozatainak körülbelül 13 százaléka időskorú. Nagyon gyakoriak a vagyon elleni bűncselekmények, hiszékenységgel való visszaélések, csalások és egyéb ilyen jellegű bűncselekmények - idézi a hirado.hu Barabás Tünde kriminológust.

A szakértő azt tapasztalta, hogy sok idős ember szociális élete korlátozott, kevés emberrel tartanak kapcsolatot, ezért egyszerűen nem értesülnek azokról a bűnözői módszerekről, melyeknek később maguk is áldozatul eshetnek. És mivel szomjazza a társaságot, az emberi kapcsolatokat, így sokkal könnyebb prédája a szélhámosoknak.

Számos esetben derülnek ki olyan ügyek is, hogy gázóra-leolvasónak vagy hivatalos személynek adja ki magát a csaló. Az idősek szeretettel behívják őket otthonukba, sőt nem kérnek semmilyen igazolványt sem. A fogyasztóvédelmi magazinok által bemutatott történetek többségében is idős ember a károsult. A telefonos csaló is valószínűleg kifejezetten idősekre utazik.

A kriminológus szerint az ilyen esetek úgy védhetőek ki, ha nem szakadnak el a szociális kapcsolatok az idősek és a társadalom között. Az egyik legfontosabb dolog az információ eljuttatása ezekhez az emberekhez.

Éppen ezért ebben nagy szerepe lehet a közösségeknek, nagyon fontos, hogy ezek az idősek ne szigetelődjenek el teljesen. Ebben a feladatban a családok, rokonok, ismerősök, barátok épp úgy osztozhatnak, mint a szociális szervezetek, vagy éppen az önkormányzatok különféle programok, összejövetelek szervezésével, ahol a lényeges, időseket érintő információ is gazdát cserélhet.