Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jövőre Budapestről rajtol a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny és Magyarországon rendezik meg a verseny első három szakaszát is. A rendezés 7,7 milliárd forintjába kerül a magyar adófizetőknek. Az idei költségvetésből 2,2 milliárd forintot, a 2019-es költségvetésben pedig 5,5 milliárd forintot kell majd beterveznie erre a célra.

El nem tudom képzelni, hogy mire lehet egy Giro-rajtra és három szakaszára 7,7 milliárd forintot elkölteni. Valószínűsítem, hogy ennek jelentős része a szervezőnek fizetendő jogdíj, hasonlóan a Forma 1-hez, ahol ez 12 milliárd forint futamonként - mondta lapunknak Muszbek Mihály. A sportközgazdász szerint a kormánydöntés motivációja kizárólag országimázs lehet, de itt egy eseti futamról van szó és nem egy több éves, fejlődő marketing értékű versenysorozatról.

A kerékpáros körversenynek jellemzően helyi és tévénézői vannak, sportturisták kis számban követik a helyszínen az eseményt. Ennek oka, hogy a verseny folyamatosan mozgásban van és az útvonal természetesen zárt. Az élő televíziós közvetítés a helyszíntől függetlenül az azt megvásárló jogtulajdonosoké, akik rengeteg kamerával, újabban drónokkal is adják az eseményt. A helyszíneknek módjuk van néhány vágóképpel megjeleníteni magukat.

Inkább csak show

"Itthon a kerékpáros közvetítések igen alacsony, 2-4 százalékos nézettségűek. Néhány kerékpáros nemzetnél valószínűleg az itthoninál jóval nagyobb az érdeklődés. A kerékpáros körversenyeknél az első 1-2 szakasz szakmailag érdektelen, inkább show, mint verseny" - vélekedett Muszbek Mihály.

Ellenben Szabados Gábor sportközgazdász szerint jó befektetésnek tűnik a a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny első három szakaszának magyar rendezése. "Nagyon komoly országimázs- és marketingértéke van. Direkt reklámot sem lehetne ennél olcsóbban megkapni. A Formula-1-gyel ellentétben pedig itt ténylegesen látszik majd az ország" - mondta lapunknak Szabados Gábor.

Ugrótorony is épült már hárommilliárdért

A pontos szakaszokat még nem jelölték ki, de a szakember szerint például egy hortobágyi, egy budapesti és egy balatoni szakasz vonzó országreklám lehet, ami biztosan pozitívan hat majd a turizmusra. Ugyanakkor arra Szabados is felhívta a figyelmet, hogy jó lenne, ha a 7,7 milliárd forintot átláthatóan, racionálisan költenék el, és a költségek nem emelkednének napról napra, mint például a 2017-es úszó-világbajnokság esetében (a vizes vb-re épülő Batthyány téri ideiglenes ugrótoronyért például 3,1 milliárd forintot fizetett az állam, de a háttérben ott volt a Parlament épülete). Sorra rendezzük a nagy sporteseményeket, ami a szakember szerint sportdiplomáciai szempontból is jó színben tünteti fel az országot.

A Magyar Kerékpáros Szövetség szerint alkalmasak hazánkban az országutak a sportesemény lebonyolítására. "Ausztriában és Hollandiában szembetűnő lenne a különbség, de Olaszországban sem túl rózsás a helyzet, ha az országutakról beszélünk. Nem mindenhol, de összességében megálljuk a helyünket ilyen tekintetben" - mondta a Magyar Hangnak ezzel kapcsolatban a Magyar Kerékpáros Szövetség főtitkára. Vízer Barnabás szerint a pontos szakaszt még nem jelölték ki, de főútvonalakra kell készülni Budapestről a Dunántúl irányába. Azaz olyan területet igyekeznek kiválasztani, ahol megfelelő az útminőség. A szervezet főtitkára azt is el tudja képzelni, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. javít az utakon, ebben partner szokott lenni a Magyar Kerékpáros Körverseny, a Tour de Hongrie alkalmával is.

Minden pénzt megér

Tavaly 10 milliárd forintnál is többe kerülhetett a magyar adófizetőknek a lehetőség, hogy az ország Formula-1-es futamot rendezhetett. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatási szerződési felkerültek a kormányportálra, innen derült ki: Palkovics László minisztériuma összesen 12,5 milliárd forintot adott a Hungaroring Sport Zrt.-nek a 2018-as Nagy Futam rendezvény lebonyolítására, a Red Bull Air Race Világkupa budapesti futamának megrendezésére, és a Formula-1 Világbajnokság Magyar Nagydíj rendezői jogdíjának finanszírozására. Magyarország 146 milliárd forintot fog fizetni azért, hogy 2026-ig itt maradjon a Forma-1.

Ilyen költségszint mellett egyébként az F1-es futam már úgy sem hoz annyit az országnak, mint amennyit fizetünk érte, hogy a rendezés egyre kisebb ütemben drágul a G7.hu számítása szerint. A kormány szerint viszont a 2026-ig érvényes szerződéssel rendelkező Magyar Nagydíj gazdasági hatása egyértelműen pozitív, tavaly 30 milliárd forintnyi gazdasági aktivitás valósult meg a mogyoródi F1-es hétvégén.

Csak viszonyításképpen: tavaly május 15-én indult és június 30-ig tartott 1,5 milliárd forintos költségvetésből a Magyar Turisztikai Ügynökség első nemzetközi kampánya, elsősorban online és televíziós felületeken. A kampány részeként új turisztikai logó, új weboldal, új imázsfilm és új kreatív tartalmak készültek. Csaknem 900 alkalommal sugározták az imázsfilmet a CNN televíziós csatornáin 250 millió háztartásba eljutva. A hirdetések megjelentek az Iberia, a Ryanair, a British Airways, a Lufthansa, az American Airlines és a United Airlines fedélzetein.