Goodfriend: az adóhatóságon belüli ügyekben nem voltak nyomozások

Az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás - mondta André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban.
MTI, 2014. december 4. csütörtök, 08:26

André Goodfriend úgy fogalmazott: a magyar külügyi tárcának átadott két papírlap csak emlékeztető volt, ezen felül azonban az Egyesült Államok bizonyítékait is átadta a magyar kormánynak. Közölte: magyar állampolgárok és cégek is adtak információt a magyar hatóságoknak az adóhatóságon belüli csalásokról.

Az, hogy egyeseket nem engednek be az Egyesült Államokba, annyit jelent, "úgy hisszük, vannak olyan kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt" - mondta az ügyvivő.

André Goodfriend közölte, nem állították, hogy nincsenek felderített ügyek és nyomozások áfacsalókkal szemben, arról viszont nem tudnak, hogy az adóhatóságon belüli csalások ügyében lett volna rendőrségi nyomozás.

"Ha felvetéseinkre az a magyar kormányzati válasz, hogy a jelzések nem érik el azt a szintet, amelyen vizsgálatot kellene indítani, és nincs használható információ, sem korrupcióban érintett magyar tisztségviselők, akkor ezt kijelenthetik, de nem emlékszem, hogy ilyet állítottak volna" - tette hozzá.

Az ügyvivő a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem kívánt beszélni. Azt ugyanakkor elmondta: az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen.

Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, természetesen nem minősül korrupt cselekménynek - jegyezte meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kanri, 2014.12.04 12:14

@unortodox: inkább a CIA, mint a KGB.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unortodox, 2014.12.04 12:08

cia-és fa..opó drogos-majom
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

malkom, 2014.12.04 11:12

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

malkom, 2014.12.04 11:11

Nagyon helyes, hogy csöpögetik az információkat és ezzel fokozatosan ellehetetlenítik a kormányzatot. Rossz hír a rezsimnek és egyben jó hír a magyarorknak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

vlaki, 2014.12.04 09:34

Na, goodfing elkezdte már fújni a követ. Nem is értem ezek a félnótások néha miért nem fognak már össze, pld meckénnessel, hatékonyabb lenne a kommunikációjuk.

Hja' vakok vezetnek világtalan emberek tömegeit (lásd. birka menet), nem csoda, ha a mai földi világunkat a szakadék szélére vezetik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html