Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Lovász László által hivatkozott anyag a már korábban megállapodott és ma kezdődő tárgyalások munkaanyaga, amelyet mindkét bizottság tagjai is megkaptak - áll a dokumentumban.

"Szomorú és sajnálatos, hogy az Akadémia különböző nyilatkozatokkal próbál nyomást gyakorolni a kormányra ahelyett, hogy a hivatkozott dokumentumot tárgyalási alapként kezelnék, érdemi észrevételekkel és javaslatokkal kommentálnák" - írta a tárca, amely szerint abban a hazai K+F+I rendszer (kutatás-fejlesztési, innovációs irányítási rendszer) finanszírozási és strukturális kérdéseiről van szó, javaslatokat tartalmaz az akadémiai és állami kutatóintézeti struktúra átalakítására és optimalizálására, az egyetemekkel való együttműködés hatékonyabbá tételére.

"Javaslati elemeit illetően teljes mértékben megfelel az MTA elnökség hivatkozott közleményében megfogalmazott elvárásoknak és megoldásoknak" - írták.

Kedden az MTA az MTI-vel azt közölte: Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elakadtnak tekinti az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) való tárgyalásokat, de folytatni kívánja azokat a kormánnyal. Az elnökség keddi ülésén döntött arról is, hogy rendkívüli közgyűlés összehívására még ebben az évben szükség lesz. Mint írták: miniszter kérésére Lovász László, az MTA elnöke augusztus 23-án levélben foglalta össze az Akadémia javaslatait, többek között egy Kutatóhálózati Tudományos Tanács felállítását javasolva.

Az MTA elnökének levelében javasoltakra azonban a minisztertől szeptember 10-ig nem érkezett válasz. Szeptember 10-én szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László és Palkovics László között. Ezen a miniszter az MTA elnökének átadott egy munkaanyagot azzal, hogy azt az elnökség tagjainak rendelkezésére bocsáthatja.

"Az eddigiekhez képest teljesen új szempontokat is tartalmazó munkaanyagból" többek között kiderül, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy teljes intézetek egyetemi fenntartásba kerülnének. Más kutatóintézetek egy másik kutatóhálózathoz kerülnének, illetve megszűnnének. Az MTA fenntartásában maradó intézetek "konszolidáción és profiltisztításon" mennének át. Mindez idén decemberig lezajlana Palkovics László elképzelései szerint.

Lovász László, az MTA elnöke a vezetői kollégium keddi ülésén elmondta, hogy az intézethálózat integritásának megsértése nem elfogadható számára.

Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel