A bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (Ecfin) elemzői Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét a tavaszi gazdasági előrejelzéshez képest 0,3 százalékponttal, 4,3 százalékra, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal, 3,4 százalékra emelték.

Két év múlva, 2020-ban várhatóan 2,6 százalékkal bővül majd a magyar gazdaság - számol be az MTI. (Ez vár a régióra és Magyarországra - módosította előrejelzését az EBRD.) Egy évvel ezelőtti prognózisában az Európai Bizottság még azt jósolta, hogy a magyar gazdaság 2018-ban 3,6 százalékkal, 2019-ben pedig 3,1 százalékkal nő.

Az elemzők kiemelték, hogy a gazdasági növekedés várhatóan lassulni fog az idei erős év után, ahogy a hazai gazdasági ciklus érett szakaszba ér, a fiskális gazdaságélénkítés fokozatosan enyhül, a világgazdaság felől érkező ellenszelek pedig felerősödnek. Az élelmiszer- és üzemanyagárak emelkedése felhajtotta az inflációt, de a maginfláció is gyorsul. A költségvetés GDP-arányos hiánya idén 2,4 százalékon tetőzik, de jövőre már 2 százalék alá esik.

Prognózis
Makroadatok201820192020
GDP növekedés (százalék, év/év)4,33,42,6
Lakossági fogyasztás5,23,33,2
Állami fogyasztás1,70,40,3
Export7,16,05,6
Import9,07,15,1
Infláció (százalék, év/év)3,03,33,0
Munkanélküliség (százalék)3,63,33,2
Állami költségvetés egyenlege-2,4-1,9-1,8
Bruttó államadósság (a GDP százalékában)72,970,368,6
Folyó fizetési mérleg (a GDP százalékában)1,200,3
Strukturális egyenleg-3,8-3,3-3,0
Forrás: Őszi előrejelzés, 2018, Európai Bizottság

Tavaly a magyar GDP 4,1 százalékkal gyarapodott, a növekedést az erős belső kereslet hajtotta. A széles alapokon nyugvó ciklikus fellendülés folytatódott idén, amit a prociklikus költségvetési és monetáris politika támogatott. A második negyedévben 4,9 százalékra gyorsult a GDP-növekedés éves összevetésben, de a felmérések azt sugallják, hogy kezd lassulni az ütem.

A gazdasági növekedés következő években várható lassulásában kulcsszerepet játszik, hogy a befektetések növekedési üteme mérséklődik az építőipari kapacitások szűkössége miatt. A háztartások fogyasztásának növekedése is lassul párhuzamosan azzal, ahogy a foglalkoztatottság bővülése mérséklődik és a kötelező béremelések hatása kifut. Jövőre az import növekedésének üteme várhatóan meghaladja az exportét, aminek következményeként csökkenni fog a külkereskedelmi mérleg jelenlegi többlete.

Az előrejelzés szerint a munkanélküliségi ráta a tavalyi 4,2 százalékról idén 3,6 százalékra, jövőre 3,3 százalékra, 2020-ban pedig 3,2 százalékra eshet vissza, miközben a foglalkoztatottság idén 0,9 százalékkal, jövőre 0,5 százalékkal, 2020-ban pedig 0,1 százalékkal növekedhet.

A lakossági fogyasztás bővülésének üteme az idei 5,2 százalékról jövőre 3,3 százalékra, 2020-ban pedig 3,2 százalékra mérséklődhet. A háztartások megtakarítási rátája a tavalyi 12,1 százalékról 2018-ban 10,4 százalékra, 2019-ben 10,2 százalékra, 2020-ban pedig 10 százalékra mérséklődhet, ami a jelzáloghitelek állományának növekedésével köthető össze.

Tavasz óta jelentősen gyorsult a pénzromlás üteme az üzemanyagok és a feldolgozatlan élelmiszerek drágulásának, valamint a forint leértékelődésének következtében. A harmonizált fogyasztói árindex (HICP) szeptemberben 3,7 százalékra rúgott, átlépve az MNB tolerancia sávjának (3 százalék +/- 1 százalékpont) középértékét. A pénzromlás üteme az idei 3 százalékról jövőre 3,3 százalékra gyorsulhat a nyersanyagárak és a dohánytermékek jövedéki adójának emelése miatt. Az infláció 2020-ban 3 százalékra lassulhat.

A kockázatok kiegyensúlyozottak: a feszes munkaerőpiac elősegítheti a reálbérek gyors növekedését, ami a fogyasztás erősebb növekedését és magasabb inflációt eredményezhet. Lefelé mutató kockázatot jelent a külkereskedelem alakulása, tekintettel Magyarország erős beágyazottságára a globális értékláncokba.

A bizottsági szakértők előrejelzése szerint a magyar költségvetés hiánya a tavalyi 2,2 százalék után idén a GDP 2,4 százalékára emelkedik, de jövőre 1,9 százalék, 2020-ban pedig 1,8 százalék körül várható. A legfontosabb költségvetési kockázatok a 2018-19-re tervezett állami beruházások gyors növekedéséhez kapcsolódnak. A kapacitások szűkössége lassíthatja a projektek kivitelezését, de költséginflációt is eredményezhet, aminek a hiányra gyakorolt hatása összességében kiszámíthatatlan.

Az államadósság tavaly a GDP 73,3 százalékára mérséklődött, 2018-ban 72,9, 2019-ben 70,3 százalékra, 2020-ban pedig 68,6 százalékra lehet számítani az Európai Bizottság őszi előrejelzése szerint.