Ki nem találná, mi történt a magyar dohányboltokban

A jelek szerint a dohányboltosok már szeptemberben sejthették: áruhiány jöhet, miután több nagy cég nem tudott megállapodni a novemberben induló dohányellátóval.
Szász Péter, 2015. november 19. csütörtök, 18:45
Fotó: Napi.hu

Idén szeptemberben a tavalyinál majdnem 30 százalékkal több, 889 millió szál cigaretta került szabadforgalomba, vagyis a dohányboltok polcaira - derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss adataiból. Ez első látásra az jelenti, hogy nőtt az igény a legális cigaretta iránt - de ezt több más adat cáfolhatja.

Ahogy arról itt is írtunk, az idei első 8 hónapban körülbelül ugyanannyi szál cigi érkezett a boltokba, mint 2014 hasonló időszakában és a KSH termékek szerinti bontásban közölt kiskereskedelmi statisztikája is arról árulkodik, hogy az első félévben (ennél frissebb adat nincs) reálértéken csaknem ugyanannyit költöttek a magyarok dohánytermékekre, mint egy évvel korábban.

A nagyobb méretért kattintson a képre

Nincs megállapodás

Lehet azonban, hogy az év vége felé elindult valamiféle emelkedés, azonban kézenfekvőbb, hogy a rendelés megugrása mögött a dohányellátó indulásával kapcsolatos anomáliák állnak. Sem a Philip Morris, sem az Imperial Tobacco nem tudott megállapodni a november 1-én indult Országos Dohányboltellátó Kft.-vel. Így nagy az esély arra, hogy a Marlboro, a Multifilter, a Philip Morris, a Benson&Hedges, a Golden Gate, a Symphonia, a Mustang, a Főnix, a West, a Gauloises, és Davidoff eltűnik a boltok polcairól.

A kft. kizárólagos trafikellátási joga november 1-jétől él, de az átmeneti időszakban várható malőrök miatt beiktattak a törvénybe egy kéthetes türelmi időszakot, így november 17-ig még az Országos Dohányboltellátó mellett a régi szereplők is szállíthattak a dohányboltokba. Időközben kiderült, hogy megállapodás azóta sem született.

Ha a dohányboltok előrelátók voltak, akkor már november előtt el kellett kezdeniük feltölteni saját raktáraikat, hiszen azt senki nem tudhatja előre, hogy meddig tart a huzavona a gyártók között.

Az 9 hónapban szabadforgalomba kerülő cigaretta mennyiségét összesítve sem látszik tetemes különbség egy év alatt: 5,66 milliárd szál helyett 5,85 milliárdon áll a számláló, amely 3,3 százalékos növekedés. Ez ugyanakkor hamar leapadhat, ha a két nagy gyártó továbbra sem hajlandó megállapodni a dohányellátóval.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pastorius, 2015.11.20 16:49

@sandimaria:

újságárusok

ez a szakma szinte megszűnt, pedig valamikor igen jó üzlet volt
de ebben az online újságok térnyerése is ludas
de egy rakás családi vállalkozás mára nem létezik..itt, az én kerületemben egyetlen régi trafikos sem nyert koncessziót, de egy sem
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

konrada, 2015.11.20 16:11

@Bulemia:
Amire nem válaszoltál.;)
...mint írtam, persze hogy akadt közöttük kisember is, de azok a forgalom igen kis részét adták.

Más: Lehet hogy neked ez újmagyar hozzáállás, de csak azért, mert nem ismered mások hozzáállása milyen akkor, ha a belkereskedelmi haszont külföldre akarnák kivinni.
Ott, legyen az USA, Franciaország, Németország, stb... olyan belföldi protekcionizmus, piacvédelem van, amiről álmodni sem merünk, így ezekben az országokban sehol sincs akkora arányban a külföldi részarány a kiskereskedelemben, mint nálunk...

...de ez persze hagyományok során alakult ki, így nem tudtak ráugrani a piacukra sem ilyen arányban, mert ott már kialakult hazai tulajdonosi réteg volt.
...mi meg vagy hagyjuk magunkat, hogy gyarmatként kezeljenek, vagy átéljük újra a magunk vadkapitalizmusát.
...az meg ronda dolog, de evolucionálni csak úgy lehet, ha van miből...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.11.20 14:23

@konrada:

Nagyon szívesen....

Vélt iagazam mi nem igazolná?

A strasbourgi emberei jogi bíróság ítéletei igazolják, öregem, nem is más.

Nem a nagy szupermarketek és láncaik vonultak oda, hanem azok a kisemberek - " a keményen dolgozó magyar kisemeberek " -, akiket kisemmiztek.

Meg is kapták a részleges kártérítésüket, a nagyobb részét majd itthon kell kifizetnünk.

A "nem tartom igazságosnak, ogy a megteremlt hasznot kiviszik" a jó és nemes újmagyar külföldiellenesség büdös megnyilvánulása.

Én például azt nem tartom jónak, hogy az ellenszenves és bunkó újgazdag magyarok Svájcba menekítik a pénzülket, mert ott van biztonságban, s nekem azt papolják - ahogy te is -, hogy nálunk minden ok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

konrada, 2015.11.20 14:16

@Bulemia:
Köszönöm, hogy válaszolsz helyettem.

...de ha már úgyis helyettem irogatsz, akkor írd le azt is, milyen volt a dohányárusító helyek összetétele,főleg forgalom alapján.
Aztán azt is, hogy ahol a forgalom nagy része volt, milyen tulajdonosi viszonyok mellett működött, és milyen nyereséget mutattak ki azon cégek?

De félek, magad helyett sem fogsz válaszolni erre, mert az nem igazolná vélt igazad.

...mert a vitánk nem azon van, hogy a piac újraosztása történt, csak azon, hogy egy átlagos magyar polgárt ez miben érinti.
...s én már többször és mással kapcsolatban is leírtam: a kereskedésnél, ahol a tulajdoni viszony új bevételt nem generál, csak a piacot osztja másképpen el, nem tartom igazán jónak azt, ha az ott megtermelt haszont - ami mögött már igazi hozzáadott érték nem nagyon van - kiviszik, és ott költik el, kivéve azt a magyar gazdaságból.

...így bár egyéni sorsoknál tényleg lehet probléma, de engem adozóként, inkább az érdekelk, hogy kereskedelmi haszon inkább maradjon itt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.11.20 14:01

@sandimaria:

Válaszolok konrádá helyett: egyáltalán nem zavarja.

Nem, nem és nem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html