Elvesztegetett időként fog bevonulni 2018 Hódmezővásárhely történelmébe, mivel a város fejlődése látványosan megtorpant - mondta a Rádió 7-nek Lázár János. Arról azonban nem beszélt a Fideszhez ezer szálon kötődő Rákay Philip résztulajdonában lévő rádióban, hogy a fejlődés elsősorban azért torpant meg, mert a fideszes képviselők ahol tudják, ott gáncsolják Márki-Zay Péter független polgármestert. Szerinte a kudarc oka az, hogy Márki-Zay egy országos, Fidesz-ellenes mozgalom élére állt - szemlézi a vásárhely24.com nevű hírportálon megjelent interjút a hvg.hu.

Szerinte Vásárhelyt jelenleg buta és tehetségtelen vezető irányítja. Azt is mondta, hogy sok buta és tehetségtelen ember gondolja azt Vásárhelyen, hogy ő megbukott azzal, hogy nem kormánytag már az idén. De szerinte ezek az emberek akkor nyilatkozzanak, ha Vásárhelyről kormánytagként dolgoznak majd pár évet. Lázár szerint elképesztően csökkent a parlamenti ellenzék színvonala, s a mai ellenzék semmit sem tud hozzátenni a fejlődéshez. Mint fogalmazott, 2019 a rombolás és a destabilizálás jegyében fog zajlani az ő részükről. A decemberi parlamenti eseményeket pedig Soros-féle bosszúnak tartja a CEU-ügyre válaszul.