Fel kell készülnünk a megtorpanás nélküli fejlődés biztosítására - adta ki a jelszót Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökre a szervezet Gazdasági évnyitó nevű gazdaságpolitikai fórumán, amelyet 2001 óta rendszeresen megrendeznek.

Ehhez pedig folytatódnia kell a jelenlegi fiskális, monetáris és társadalompolitikának. Eközben - mellesleg - nagy kihívás a termelékenység javítása - jegyezte meg Parragh. A kamara szerint fontos a magyar gazdaság függő szerkezetének tompítása, azaz ne csak az autóiparra építsünk - tette hozzá az elnök a félezer válllalkozó előtt. Azt is fontosnak tartja, egyre nagyobb súlya legyen a magyar tulajdonú vállalkozásoknak a gazdaságon belül.

A miniszterelnök által kitűzött 2030-as távlatban a cél a fenntartható felzárkózás - jelentette ki Matolcsy György, az MNB jelenlegi és jövendő elnöke. Szavai szerint két út áll előttünk: vagy a sok reform, vagy pedig a beragadás a közepes jövedelmű országok csapdájában. Ehhez pedig a két Széll Kálmán tervhez hasonló újabb nekifeszülésre lesz szükség. Ez lesz az új versenyképességi fordulat.

Az MNB által ma publikált Versenyképességi program 330 pontban nevű dokumentum úgy fogalmaz, hogy jegybank új versenyképességi programja 12 területen 330 versenyképességi javaslatot mutat be részletesen, amelyek "megvalósítása nagymértékben elősegítheti a versenyképességi fordulat megvalósulását és Magyarország sikeres felzárkózását". Az MNB szakértői szerint a versenyképességi reformprogram szisztematikus és logikus végrehajtása alkalmas lehet arra, hogy a magyar fejlettségi szint 2030-ra az osztrák fejlettség 80-90 százalékára emelkedjen.

Két területet külön is kiemeltek a modellből, tekintettel arra, hogy ezek képesek leginkább befolyásolni valamennyi témakört: ez a pénzügyi modell megújulása és az állami hatékonyság növelése. Ezek fejlődése különösen erős multiplikatív hatást eredményezhet a többi területen - olvasható a dokumentumban.

Az MNB által felvázolt versenyképességi program fő elemei:

  • Legalább két százalékpontos növekedési többlet az EU-hoz képest.
  • Évi hétszázalékos termelékenység-növekedés a kkv-szektorban.
  • Évi 5 százalékos nettó reálbér-növekedés (azaz bérduplázás 2030-ra).
  • Egy számjegyű szja.
  • Évi 110 ezer újszülött.
  • 64 év egészségben várható élettartam (a teljes egészségügyi fordulat nyomán).
  • A GDP-arányos hitelállomány megduplázása egészséges szerkezetben.
  • 10 ezer új exportáló kkv.
  • Magyar egyetem bekerül a világ top-200-ban (ilyen jelenleg nincs a régióból).
  • Vállalati adóbevallással töltött idő évi 170 órára csökken.
  • A kutatási-fejlesztési kiadások elérik a GDP 2 százalékát.
  • A munkanélküliségi ráta minden megyében hat százalék alatt marad.
  • Az energiaimport 50 százalék alá csökkentése.
  • Hazai kézben a teljes államadósság.

Egyensúly és növekedés: maradjunk ezen a pályán a jövőben is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a kamarai rendezvényen. Gyorsan hozzátette azt is, hogy "én is azt érzem, hogy maradt még tartalék a magyar gazdaságban".

A pénzügyér szerint bár Magyarország komoly versenyben van a többi visegrádi állammal, szó nincs arról, hogy a román gazdaság elhúzott volna tőlünk. Erre példának hozta fel a Nestlét, amely a közelmúltban bejelentette, hogy a romániai gyártását Magyarországra hozza.

A versenyképesség tartós javulása nélkül nem lesz tartós gazdasági növekedés - értett egyet Matolcsyval Varga.

Mindez azonban hiábavaló, ha nem lesz népesedési fordulat az országban. Ez pedig minden pénzt megér. A családvédelmi akcióterv intézkedései hamarosan a kormány elé kerülnek - mondta a miniszter (igaz, korábban arról volt szó, hogy ez még februárban megtörténik - a szerk.)