A Tisztes Munka (Decent Work) koncepcióját a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) vezette be és kezdte terjeszteni 1999-ben. A tisztes munka magába foglalja a  produktív munkavégzés lehetőségét, melynek révén tisztes jövedelmet lehet szerezni  - kezdi közleményét a SZEF, amelyben közzétették követeléseiket.

A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) 2008. óta szervezi meg a Tisztes Munka Világnapját (WDDW) október 7-én. Ezen a napon a világ szakszervezetei felemelik szavukat a tisztes munkáért. Ezúttal a magyar tagszervezet a globális szegénység leküzdésének feltételeként a tisztes munka lehetőségét kérik, mert szerintük annak hiánya a legtöbb ember számára egyenlő a szegénységgel.

A megfogalmazott 11 pontos követeléslistájuk a következő:

 

  • Ki kell dolgozni a középtávú (2025-ig megvalósítandó) nemzeti bérfelzárkóztatási programot, külön kitérve az állami foglalkoztatottakra.
  • A bérfelzárkóztatási programmal összhangban ki kell dolgozni a középtávú minimálbér és garantált bérminimum programot. Legalább a közszférában be kell vezetni a diplomás bérminimumot.
  • Minden évben meg kell határozni az éves bérajánlás mértékét.
  • Ki kell dolgozni a közszolgálati életpálya modellek minimális szakmai követelményeit, amitől eltérni az egyes szakmák esetében csak pozitív irányban lehet.
  • Ki kell dolgozni egy hiteles, a munkavállalók érdekeit is tartalmazó foglalkoztatási adatbázist és abból különböző típusú, jól felhasználható "kivonatokat" kell készíteni.
  • A Magyarországon hosszú időn át alkalmazott létminimum számítás módszertanával évente meg kell határozni a létminimum összegét.
  • A háztartások életszínvonala, 2014. KSH" felmérés figyelembe vételével folyamatosan meg kell határozni az átlagos megélhetéshez szükséges minimális kereset értékét.
  • Ki kell dolgozni egy középtávú (2025-ig megvalósítandó) nemzeti nyugdíj-felzárkóztatási programot.
  • Ki kell dolgozni a 2022. és a 2026. évi országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan a pártoktól, illetve a kormányoktól megkövetelt minimálbér, garantált bérminimum, átlagbér és nyugdíjemelési elvárásokat.
  • Létre kell hozni az ILO alapokmányoknak megfelelően a nemzeti szintű munkaügyi érdekegyeztető fórumot (Nemzeti Munkaügyi Tanácsot) a munkaadók, a munkavállalók és a kormány részvételével.
  • Vissza kell állítani a közszolgálatban a közösségért dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését.

 

Konföderációnk aktívan részt kíván venni a fenti célok megvalósításában, ennek első lépése a háromoldalú szociális párbeszéd rendszer azonnali létrehozása nemzeti, ágazati és munkahelyi szinten egyaránt. A célok elérése érdekében aktív közreműködésre szólítjuk fel a társadalom minden szereplőjét - írja a SZEF, akik az idei Tisztes Munka Világnapján kiemelt figyelmet fordít a szociális területen dolgozókra, akik szerintük nehéz körülmények között, alacsony bérrel és alacsony presztízzsel, gyakran túlórákkal végzik felelősségteljes munkájukat.