Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Uniónak vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben - vélte a kormányfő. Orbán szerint az emberek véleményével szemben Brüsszelben kialakult egy szövetség, amelyben a brüsszeli bürokrácia elitje és a Soros-birodalom vesz részt.

Létezik egy Soros-terv, ami négy pontból áll, eszerint évente be kell hozni egymillió migránst az unióba, mindenkinek kell adni 4,5 millió forint értékű eurót, a bevándorlókat szét kell osztani az unió országai között és fel kell állítani egy európai bevándorolási ügynökséget.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: ahhoz, hogy Európa élni tudjon, és az európaiké maradjon, vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben és ezután meg kell reformálni az uniót - írja az MTI.

Kiállt amellett, hogy Szerbiát minél előbb fel kell venni az unió államai közé. Hangsúlyozta azt is, hogy történelmi szerződésre van szükség Törökországgal és Oroszországgal. (Így használ Orbánnak az izraeli kormányfő - osztrák visszhang.)

Élesen szemben

A gazdasági problémák megoldására a migráció nem válasz - jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a munkaerőhiány migránsokkal való pótolása olyan, mint amikor a hajótörött tengervizet iszik. "Az is víz, de tovább növeli a bajt" - jelentette ki.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a migránsok kultúrája élesen szemben áll az európai kultúrával. Példaként hozta fel, hogy míg az európai kultúra kívánatosnak tartja, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak legyenek, az iszlám kultúrában a nő alárendelt a férfinak.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a muszlim közösségek a saját kultúrájukat erősebbnek tekintik, mint a keresztény kultúrát. Az erősebb ezért soha nem fogja a gyengébbet magáévá tenni. Az átnevelés ezért nem lehet sikeres - vélekedett Orbán Viktor.

Lebontanák a kerítést?

A jövő évi választások tétje, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést - jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő megerősítette: amíg ő Magyarország miniszterelnöke, addig a kerítés a helyén marad, a határokat meg fogják védeni. Szerinte az ellenzék ezzel szemben nyíltan hirdeti, hogy le fogják bontani a kerítést, és a bevándorlókat be fogják az országba, egyet fognak érteni a bevándorlók teljes és kötelező szétosztásával, készen állnak arra, hogy Európát átadják egy új, kevert összetételű európai jövő számára. Ez adja a választások európai tétjét - tette hozzá.

Szintén éles határvonal húzódik az ellenzéki pártok és a kormánypártok között abban, hogy adjanak-e több hatalmat Brüsszelnek - közölte.

Emellett lesz a voksolásnak egy közép-európai tétje is - hangsúlyozta. A brüsszeli bürokraták és Soros György is abban érdekeltek, hogy gyengítsék Közép-Európát, amelyben akadályt látnak a Soros-terv végrehajtásához. Vannak olyan erők Európában, amelyek azért akarnak új kormányt Magyarország élén, mert ezzel tudnák gyengíteni a V4-ket - jelezte.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős és virágzó ország legyen, de ha újra a globális érdekeket kiszolgáló kormánya lesz, akkor ezt a történelmi esélyt megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok.

Kép: MTI Fotó / Veres Nándor