A Diákhitel1 kamata 2017 második félévére 16 éves fennállása legalacsonyabb szintjére csökkent. Az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ (DK) Zrt. ugyanis 2,3 százalékban határozta meg a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát, amit a 2018. január 1. - június 30. időszakban is tartani tud.

A kötött felhasználású Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően 2017 októberétől 0 százalékos kamattal igényelhető. A kedvező kamatfeltételek a következetes finanszírozási politikának, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhetőek - közölte a cég. A diákhitelt 16 év alatt több mint 387 ezren vettek fel, a kihelyezett hitelösszeg pedig lassan eléri a 327 milliárd forintot.

A kormány döntése értelmében 2018 elejétől számos ügyfélbarát változás lép életbe. Így vissza nem térítendő állami kamattámogatásként elengedik a diákhiteles tartozás felét azoknál a hitelfelvevő nőknél, akiknek 2018. január 1-jét követően születik meg második gyermekük és a támogatást igénylik a DK-nál. Harmadik vagy további gyermek megszületése esetén a hitelfelvevő nő teljes tartozását elengedik. A hitel részleges vagy teljes elengedése örökbefogadott gyermek esetében is kérhető. Ha valakinek szabad felhasználású és kötött felhasználású diákhitele is van, választása szerint csak az egyik hitelre kérheti a támogatást.

A törlesztési szakaszban lévő diákhitelesek terhein úgy könnyítettek, adómentessé vált a munkavállaló diákhitelesek számára azon pénzbeli juttatás, amelyet megállapodás alapján a jövőben a munkáltató fizethet a munkavállalónak a diákhitel törlesztés céljából. Ez az összeg adómentes béren kívüli pénzbeni, illetve cafeteria juttatásként adható a munkaviszony fennállásának időtartama alatt a munkavállalót terhelő előírt kötelező törlesztőrészlet erejéig, de 2018-ban havonta legfeljebb a minimálbér 20 százalékáig (27 600 forint).

Címlapkép forrása: Pixabay.com