A nemzetgazdasági beruházások tavalyi, jellemzően csökkenő trendje vélhetően idén is folytatódik, mivel a nagyvállalati szektor beruházási szándéka a korábbi évekre jellemző 50-55 százalékos arányhoz képest egy jóval alacsonyabb, 40 százalék alatti szintre állt be a K&H nagyvállalati növekedési index adatai alapján.

A nagyvállalatok részéről egyértelműen csökkenő intenzitás mutatkozik a 2017-re tervezett beruházásoknál. A tervezett fejlesztések csökkenése alapvetően két területen érhető tetten: az eddig húzóerőt jelentő technológiai beruházások egy év alatt 29-ről 20 százalékra, míg a kapacitásnövelő beruházások 18-ról 11 százalékra estek vissza. Igaz, még ezzel a visszaeséssel is e két terület a legfontosabb beruházási cél a vállalati szektorban - mondta Hodina Péter, a K&H vállalati értékesítési igazgatója. A két fő fejlesztési terület mellé feljött a kereskedelemfejlesztés is, amellyel a hazai nagyvállalatok 11 százaléka tervez a következő egy év során.

Nemcsak a beruházások száma, de azok mértéke is lefele mutat, hiszen erősödött azok aránya, akik idén szinten tartják a fejlesztésekre fordítandó költségeket (76 százalék), miközben az elmúlt egy évben jelentősen, 31 százalékról 17 százalékra visszaesett azon vállalatok aránya, akik növelni tervezik beruházásaik értékét.

A beruházási szándékot nagymértékben befolyásolja a tevékenységi kör, a vállalat árbevétele és területi elhelyezkedése is: a kelet-magyarországi régióban, a 10 milliárd forint éves árbevételt meghaladó cégeknél, valamint az iparban várható leginkább fejlesztés a vállalatvezetők várakozásai alapján. Mindezek mellett a foglalkoztatottak létszáma is meghatározó tényező, hiszen a 100 munkavállalót meghaladó cégek sokkal nyitottabbak a beruházásokra (49 százalék), mint a maximum 49 főt foglalkoztató vállalatok (36 százalék).

A K&H-csoport a GfK Hungáriával együttműködésben 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 550, kétmilliárd forint éves árbevételt meghaladó cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés 2016. október 26. és december 8. között történt.