A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerint még mindig nem megoldott a szemétszállítás a Zöld Híd Kft. ellátási területéhez tartozó 116 Pest és Nógrád megyei településen (köztük Gödöllő, Vác és Veresegyház). "A szükségellátásra addig van szükség, amíg az érintett településeken a hulladék elszállítása nem rendeződik megnyugtató módon" - közölte a Napi.hu kérdésére az OKF.

Az önkormányzati tulajdonú Zöld Híd október 25-én jelentette be, nem viszi el a szemetet 116 településről, mert mert nem kapta meg az eddig elvégzett munkája fedezetét a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt-től. Az OKF pedig október 31-én jelentette be, hogy visszavonásig a hulladék elszállítása szükségellátás keretében történik. A kormány szintén október végén az NHKV tőkehelyzetének rendezésére 26,4 milliárd forintot szavazott meg a költségvetésből.

December 1-től már új elnöke is van a céget tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nyugat-Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulásnak: a lemondott Gémesi György (Gödöllő) utódja a fideszes Fördős Attila (Vác polgármestere) lett. A gondot inkább az okozhatja, hogy meneszthették a nemzeti kukaholding menedzsmentjét a 24.hu értesülése szerint, a társaságnak ugyanis a hivatalosan kimutatottnál is nagyobb lehet a vesztesége. Az NHKV még október 31. határidővel vonta vissza a Zöld Híd megfelelőségi engedélyét, és máig nem adta vissza.