Brüsszel négy évvel ezelőtt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen a 2011 szeptemberében bizonyos élelmiszerekre vonatkozó új termékadó bevezetése miatt. Az adót 2015. január elsején más, alkoholtartalmú italokra is kiterjesztették, kivéve a házi gyümölcspárlatokra és a növényi alapú gyomorkeserűre - azaz a pálinka és az Unicum nem került a szabályozás alá.

Viszont a kormány végül meghátrált, 2019. január 1-től kiterjesztette a kereskedelmi forgalomba kerülő pálinkára és az Unicumra is a népegészségügyi termékadót, a háztáji pálinkafőzés viszont kimaradt ebből a körből, mert azt a szabályozás szerint csak saját, családi fogyasztásra lehet készíteni. Ez azzal járt, hogy a kereskedelmi főzdék rengeteg többlet adót szedtek magukra.

Az otthoni párlatkészítésre a neta továbbra sem vonatkozik, de csak adójegy megváltásával lehet készíteni. Bár illegálisan így is sokan főznek otthon "okosban", de a kormány most teljesen adótlanítaná a szeszelést. A pálinkafőzés ügye a 2019-es év elején került ismét napirendre, Szlovénia ugyanis felvetette, hogy bizonyos mennyiségig adómentessé tehetné az EU a pálinkafőzést. A kezdeményezéshez a magyar kormány azonnal csatlakozott, és javasolta, hogy évi száz liter tömény italt bárki - otthon vagy bérfőzdében - közteher megfizetése nélkül állíthasson elő. Tállai András pénzügyminiszter-helyettes pedig azóta minden fórumon kihasználja az alkalmat, hogy az ingyenes főzés mellett lobbizzon. Az állami finanszírozású, a kereskedelmi célú főzdéket képviselő Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) pedig minden létező helyzetben amellett érvel, hogy vagy kapjanak ők is mentességet, vagy legyen szigorúbb ellenőrzés az illegális/otthoni főzőknél.

A miniszterhelyettes legutóbbi nyilatkozatára, melyet a Magyar Nemzetnek adott arról, hogy mennyi párlatot is készítenek otthon a magyarok pedig már a Facebookon reagált a PNT egy szatirikus/ironikus/élcelődő posztban, amit a 444 vett észre.

A Pálinka Nemzeti Tanács üdvözli Tállai András pénzügyminiszter-helyettes kijelentését, miszerint »az adómentes pálinkafőzés szabadságáról nem tett le a magyar kormány«. A tanács egyetért azzal, hogy az adómentes pálinkafőzésnek köszönhetően tovább erősödhetne nemzeti italunk gasztronómiánkban, tradícióinkban és nemzeti identitásunkban betöltött szerepe. Az intézkedés jótékony hatása így nem csak az otthoni, hanem a vendéglátásban és a kereskedelmi egységekben jelentkező volumenekben is tetten érhetővé válna. Mivel az ország első számú Hungarikumát előállító szektor a korábbi évek intézkedéseiknek következtében jelen pillanatban csődközeli állapotban van, a rég várt intézkedés nagy segítségére lenne az ágazatnak - áll a bejegyzésben.

Szintén a portál figyelmeztet arra, hogy a magyar jog szerint pálinkának csak az a termék nevezhető, ami engedélyekkel rendelkező kereskedelmi főzdékben készült, amit otthon, (elvileg) saját gyümölcsből főznek az emberek, az hivatalosan nem pálinka, hanem csak gyümölcspárlat. Az adómentes pálinkafőzés, amit Tállai emleget, szigorúan véve tehát azt jelentené, hogy a pálinkafőzdéknek nem kellene adót fizetniük.

A helyzet pikantériája, hogy a kormánynak elméletileg pálinkaügyi kérdésekben a PNT a partnere, amelyet pénzzel is támogat az állam, vagyis lényegében azért fizet, hogy aztán épp pálinkaügyi kérdésekben ne hallgasson egy érdekvédelmi szervezetre.

A PNT posztja eredetiben: