A kormány év végi pénzosztásából a turizmus sem maradhatott ki: még 4 milliárd forintot csoportosítottak ugyanis át a "Magyarországi nyaralóhajózás alapjainak és hátterének megteremtésével kapcsolatos program" megvalósításának folytatására, illetve befejezésére - derült ki a december 20-i Magyar Közlönyből. A 2019-es költségvetésből 3 milliárd forintot, a 2020-as büdzséből pedig 1 milliárd forintot szán erre a célra a kormány.

A Magyarországi Nyaralóhajózás Program keretében összesen 20 darab nyaralóhajó érkezik 2020-ig Magyarországra 1,51 milliárd forint értékben, 90 millió forinttal olcsóbban az eredeti tervekhez képest. A program teljes költségvetése 4,66 milliárd forint, amelyből a hajók beszerzésén túl a kikötők építése is megvalósul.

A 24.hu írta meg, hogy nyaralóhajók leszállítására és a nyaralóhajó-program nemzetközi marketingfeladataira a Mahart Zrt. közbeszerzésen keresett és talált vállalkozást: a francia Constructions Nautiques Nicole S Yacht Szövetkezeti Társaságot. A húsz hajót két részletben, 10-et a 2018-as költségvetés, 10-et a 2019-es költségvetés terhére szállítanak le. A hajózási társaság összesen 8 darab 2 kabinos, 4 darab 3 kabinos, és 8 darab 4 kabinos nyaralóhajót vásárolt. Így egy hajó átlagosan 75 millió forintba került.

Kikötő is kell

Nem lesz olcsó a kikötők építése sem. A Mahart december 20-án írt ki egy közbeszerzést 12 kikötő (Sátoraljaújhelytől Kisköréig) építésére, erre január 23-ig várják az ajánlatokat. Ezek közül vélhetően a kiskörei lesz a legnagyobb, ahol 18 hajó is elfér majd. A kikötők, fogadóépület, téli tároló egy projekt szerves részeit képezik, egy üzemeltető fogja végezni az üzemeltetésüket - derül ki a tender leírásából.

Rég volt ennyi pénz a Mahart Zrt.-ben: 2017-ben például 934 ezer forint bevétel mellett 16 millió forintos veszteséggel zárt és mindössze 1 ember dolgozott a cégnél. Ez nem csoda, hiszen a különböző tevékenységeket (személyszállítás, áruszállítás, kikötői tevékenység) már rég különböző önálló cégekbe szervezték át. A Mahart PassNave Személyhajózási Kft. például 1994. január 1-jén alakult, 2013. októberétől a cég többségi tulajdonosa ismét a magyar állam, tavaly 4 milliárd forintos forgalom mellett 1,2 milliárd forint profitot értek el.

A nyaralóhajók ügyét leginkább Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos karolta fel. A fideszes politikus 2017 végén beszélt arról, hogy reményei szerint 2019 nyarától indulhat meg a forgalom, egyelőre 20 hajóval, ám a kiépülő turisztikai attrakciók függvényében a jövőben akár 150-200 hajó is járhatja a Felső-Tiszát. A 4-14 személyes, maximum 10 kilométer/óra sebességre képes, szálláshelyként is szolgáló hajók jogosítvány nélkül lesznek bérelhetők.

Gazdagok mulatsága

"A nyaralóhajók használata nem bonyolultabb egy dodzseménél, a hajóstestet körben gumírozás védi a sérülésektől" - mondta a hvg.hu-nak Mérföld Yachting Kft. ügyvezetője. Marosi Miléna szerint a hajózás ma elsősorban a felső-közép rétegek szórakozása Magyarországon. Elsősorban aligha a magyar, hanem inkább a külföldi utazóközönséget célozza meg a Hollandiában és Németországban népszerű nyaralóhajózás, ugyanis egy hajó kibérlése piaci alapon legalább 400-500 ezer forintba kerül hetente.

Erre keveseknek van pénze. A K&H biztos jövő indexe szerint ugyanis idén a nyaralást tervezők átlagosan 194 ezer forintot terveztek költeni az utazásra, ami a 210 ezer forintos havi nettó átlagkeresetnél 16 ezer forinttal alacsonyabb összeg. Igaz, az érintettek közel fele 150 ezer forintnál alacsonyabb büdzsét szánt a pihenésre. A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók 37 százaléka, azaz 10-ből közel 4-en egyáltalán nem mentek idén nyaralni. Ezt a többség, a megkérdeztettek 59 százaléka pénzhiánnyal magyarázta.