Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A keresőcsapatok létszámát kedden megduplázták, így nőtt az esély arra is, hogy sikeres lesz a kutatás. Egyelőre nem határoztak meg határidőt arra, hogy meddig fognak kutatni. Volt már példa arra, hogy egy balesetet követően 4 hónap után került elő egy holttest. Hajdú János elmondta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter rögtön a baleset után értesítette a szerb hatóságokat, akik olyan hamar válaszoltak és megkezdték a Duna-szakasz átvizsgálását, hogy addigra egy holtest sem érhetett el hozzájuk.

Bár 24 óra telt el a hajó kiemelése óta, egyelőre nincs információ arról, hogy találtak-e valakit a hajótestben. Ebben már nem a TEK, hanem a Budapesti Rendőr-főkapitányság a kompetens. A mentés összköltségéről még korai bármit is mondani, de az biztos, hogy mindenkinek ki fogják fizetni a jogosan benyújtott számlákat - mondta a TEK vezetője.

Hajdú János nem tud arról, hogy a mentésben részt vevők közül bárkinek is szüksége lett volna pszichológus segítségére. A TEK-nél egyébként csak olyanok dolgoznak, akik bírják az ilyen terhelést.

A mentéssel kapcsolatban elmondta, hogy az nagyon sokrétű és nehéz feladat volt, amelyhez kellő rutinnal nem rendelkeztek a hatóságok. A munka során észszerű kockázatokat kellett vállalni. Ezt úgy pontosította: éjszaka a búvárok nem merültek, azonban napfelkelte után azonnal megkezdték a munkát.

A TEK vezetője azt mondta, már a baleset után azzal a kihívással találkozott, hogy miként tudja összeszervezni a hivatásos tiszteket és a civileket. Később egy érdekes rend állt be a végrehajtói csapatban: azokat a parancsokat, amelyeket jellemzően a hivatásos állománynak szokott adni, most "le kellett fordítania civil nyelvre" - fogalmazott Hajdú.

Az első napon munkacsoportokat hoztak létre, amelyeket a TEK tisztjei irányítottak. A munka későn ért véget: nagyon keveset tudott pihenni a csapat, de nem is volt erre igény. Voltak hibák, de ezeket korrigálni tudták. Mire valaki lemerült, addigra  minden rendben volt.

Song ShunKeon, a Koreai Köztársaság Budapestre akkreditált katonai attaséja azt mondta, hogy nehéz szívvel áll most a tájékoztatón, ugyanis még nem sikerült megtalálni minden áldozatot. Ugyanakkor mindent megtesznek majd azért, hogy a kutatás sikeres legyen. Az attasé köszönetét fejezte ki nem csak a mentésben részt vevőknek, hanem a teljes magyar lakosságnak, akik figyelemmel kísérték az elmúlt 13 nap munkáját.

A Hableány május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Négy ember mostanáig nem került elő.