Közeleg a dráma a magyar húspiacon

Visszafordíthatatlan károkat okozhat az afrikai sertéspestis terjedése Európában, mivel a német export háromnegyede az importtilalmak miatt beragadhat az európai ­piacokon - számolt be a Magyar Nemzet.
Domokos László, 2020. október 6. kedd, 08:13
Fotó: Getty Images

Komoly aggodalmakat váltott ki Közép-Európában az afrikai sertéspestis németországi megjelenése. Ennek hatására a németországi sertésfélék több mint felét felvásárló Kína leállította az exportot, aminek következtében az eddigi stabil árszint csökkenni kezdett.

Hazánk és a régió többi országa attól tart, a sertéstartóknak olyan mértékű árcsökkenéssel kell szembe nézniük, amely ellehetetleníti a működést - írta a napilap.

Magyarországon a kormány, a kamara és az ágazati szervezetek arra szólították a kiskereskedelmi láncokat, hogy ne vegyenek olcsó importhúst a minőségi hazai sertés helyett.

A sertéságazat szereplői szerint uniós szinten kell megoldást találni a kialakuló válságra, egyebek mellett a magántárolási támogatások segítségével.

Németország az EU legnagyobb sertéshús-előállítója, tavaly 5,2 millió tonnával az EU termelésének mintegy negyedét adta. Az ország sertéshúsexportja meghaladta az egymillió tonnát, ennek hatvan százaléka Kínában, további húsz százaléka más kelet-ázsiai országokban talált vevőre. Sok múlik azon, a németek találnak-e a fertőzés megjelenése ellenére új piacokat.

Ráadásul annak ellenére nő az elérhető sertéshús mennyisége, hogy a kereslet folyamatosan csökken. A jelenleg vágásérett állatok még a koronavírus-járvány megjelenése előtt születtek, amikor még nem lehetett látni a turizmus és a vendéglátás súlyos visszaesése miatt bekövetkezett keresletcsökkenést.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mpapa, 2020.10.06 22:17

Emlékszik még valaki a nyolcvanas évek reklámjára amikor 2 malac beszélgetett:
Disznóság, hogy milyen drága ez a disznóság..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mpapa, 2020.10.06 22:14

Ideje van már, hogy jöjjön az olcsó sertéshús. A sertéspestis előtt annyira felmentek az árak a kínai vásárlások miatt.
Végre itt az idő, hogy normalizálódjanak az árak és visszatérjenek a megszokott szintre.
Alig van itthon élősertés. Az olyan nagy cégek mint a Pick, meg a Gyulai húskombinát is import húsból dolgozik. Akkor miről beszél a kormány, a kamara, meg az ágazatok.
Vegyék továbbra is ezek a cégek az import húst, dolgozzák fel majd szalámiként meg kolbászként exportálják a német piacra vissza. Akár nyomott dömping áron. Mutassák meg mi a magyar virtus.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.10.06 11:26

"A jelenleg vágásérett állatok még a koronavírus-járvány megjelenése előtt születtek,"
Szerencsétlen állatok. Úgy lettek túlszaporítva, hogy se CSOK, se nyugdíj, és megenni sem fogják őket.
Ezzel a tudattal élni....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html