Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ORFK múlt heti vezetői évértékelő értekezletén két hetet adott az országos rendőrfőkapitánynak, hogy készítsen javaslatot arra vonatkozóan, milyen intézkedésekkel lehet hatékonyabbá tenni a rendőrséget. Az ORFK már tavaly augusztusban átadta az igazságügyi tárcának azt a koncepciót, amelyben kétezer új rendőr felvételére tesz javaslatot, kéri a körzeti megbízotti hálózat továbbfejlesztését, milliárdos technikai fejlesztést, a szerződéses rendőri szolgálat bevezetését, valamint a képzési rendszer gyökeres átalakítását - írja a lap. A koncepció ötszáz körzeti megbízott felvételére tett javaslatot, ami ugyanennyi új rendőri státusz létesítését jelentette volna már 2008-ban. További félezer új körzeti megbízotti státusz létrehozását javasolták 2009-re is. Erre kétmilliárd forintot kértek. Az ORFK azt javasolja, hogy minden kistérségben állomásozzon egy-egy tizenöt fős bevetési egység, s ezek mobil rendőrőrsökként működjenek. Az egyetlen parancsnok és tizennégy beosztottja folyamatosan a terepen lenne. A mobil egységek létrehozása háromszáz fős létszámfejlesztést igényel. További 1200 új rendőr beállítására, a rendőri ezred Budapesten állomásozó egységeinek megerősítésére, valamint a Dunántúlon és a Tiszántúlon felállítandó egy-egy nagyobb létszámú (600-600 fős) rendőri alakulat felállítására volna szükség az ORFK szerint, ez 5,5 milliárd forintba kerülne. Ehhez jönne még az egységes mobilitásához szükséges autók és mikrobuszok ára, további egymilliárddal növelve a költségeket. 380 milliót kérnek számítógépekre és széles sávú internet-hozzáférésre.