A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) részévé teszi a két szféra együttműködését. A korábban meghirdetett projektjavaslatokhoz járnak a most közölt támogatások.

A kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem 5 milliárd 770 milliós támogatásának célja, hogy az intézmény és az AVL Autókut Mérnöki Kft. - a projekt keretében - hozza létre a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot, amely a motor és a hajtáslánc tervezésével, továbbá azok vizsgálatával foglalkozik. A végső cél versenyképes termékek gyártásának a fejlesztésére.

A Debreceni Egyetem 5 milliárd 909 millió forintot fordíthat az egészségipar - mint kiemelt jelentőségű nemzetgazdasági ágazat - szereplőinek konzorciumi együttműködésére alapozott kutatási programra.

A Miskolci Egyetem 4 milliárd 818 millióból korszerű anyagokat és modern anyagtechnológiákat fejleszhet, de része a projektnek az intelligens irányítás és az automatizálás kutatása is.

Végül a Kaposvári Egyetemnek jutó 4 milliárd 109 millió forint célja mezőgazdasági kutatások támogatása. Így a klimatikus változásokhoz adaptált növénytermesztési és állattenyésztési technológiák fejlesztése. Ezeknek a minőségi élelmiszer-előállítást kell szolgálniuk, intenzív termelési környezetben.