Hűtőház és gyümölcsfeldolgozó épül Szécsényben

Hűtőház épül a Nógrád megyei Szécsényben az önkormányzat és a budapesti székhelyű Házikó Farm Kft. közös beruházásában 2019 tavaszára 140 millió forintból; a telephelyen jövő nyárra a kft. egy gyümölcsfeldolgozó építését is tervezi.
Dzindzisz Sztefan, 2018. szeptember 10. hétfő, 12:37
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A 2016 júliusában közösen létrehozott HáziCool Kft. 115 millió forintos támogatást nyert el a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán - mondta Stayer László (Fidesz-KDNP) Szécsény polgármestere a hűtőház hétfői alapkőletételi ünnepségén.

A városvezető a három éve indított helyi gazdaságfejlesztési program komoly eredményének nevezte a hűtőház megépítését, amely szavai szerint a környék gazdálkodóinak bázisa lesz.

Bertényi Gábor, a Házikó Farm Kft. alapítója és tulajdonosa közlése szerint a HáziCool Kft.-ben 51 százalékos tulajdonos Szécsény önkormányzata, 44 a Házikó Farm, és négy az Agri Kulti Nonprofit Kft. tulajdona.  Mint ismertette, a hűtőház év végére megépül, az engedélyezések és a próbaüzem után tavasztól működik.

A hűtőházzal egy telephelyen a Házikó Farm Kft. 2019 nyarára gyümölcsfeldolgozót is épít 400 millió forintos beruházásban a vidékfejlesztési program 50 százalékos támogatásával, ahol tartósítószermentes, frissen préselt gyümölcslevet állítanak elő.

Az alapkőletételi ünnepségen Balla Mihály (Fidesz-KDNP), a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője kedvezőnek nevezte, hogy a megye területfejlesztési operatív programjába illeszkedve egy önkormányzat és vállalkozás közösen dolgozik a helyi termékek előállításán. Kiemelte, hogy a lekövethető minőségbiztosítással bíró termékek útja végigkísérhető lesz a gazdálkodóktól beérkezve a piacra jutásig.

Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta, hogy a környékbeli gazdákat, őstermelőket, agrárvállalkozókat is erősíti a beruházás, és Szécsényt azért is nevezte jó helynek a fejlesztéshez, mert a városban működő mezőgazdasági szakközépiskola tanulói gyakorlaton is részt vehetnek itt.

A vidék Magyarországán adottak a feltételek ahhoz, hogy egészséges élelmiszert állítsanak elő, és adottak Szécsényben is - mondta az elnök.

HOZZÁSZÓLÁSOK