Fazakas Péter, a Buda-Cash elemzője az adatok kapcsán kifejtette, hogy csak a feldolgozóipari beruházások mutattak bővülést, ami azt jelzi, hogy az exportra termelő ágazatoknál van még valamekkora aktivitás. Ezzel szemben ugyanakkor vannak olyan ágazatok, amelyekben 20 vagy akár 30 százalékkal estek vissza a beruházások - hívta fel a figyelmet Fazakas Péter.

Bár a KSH még nem közölte a nominális GDP adatokat, számításaik szerint a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított beruházási arány a tavalyi negyedik negyedévben 18,7 százalékra csökkent az előző év azonos időszaki 20,4 százalékról, míg a 2012-es arány 14,7 százalékra mérséklődött 15,8 százalékról - mondta a szakértő. Kiemelte: a beruházási kereslet is része az aggregált keresletnek, így a beruházások visszaesése rontja a potenciális növekedési ütemet is. A kilátásokról Fazakas Péter elmondta, hogy a külső növekedési feltételek semlegesek, enyhén kedvezőtlenek, a belső környezet javulásának pedig nem látszanak a jelei. Ezek alapján 2013-ban bár kissé javulhatnak a beruházások, de fordulat nem várható.

Nyeste Orsolya, az Erste elemzője aggasztónak nevezte, hogy nemcsak éves, hanem negyedéves szinten is látványos volt a beruházások visszaesése. Ugyanakkor nem meglepő a csökkenés, mivel a negyedik negyedéves, előzetes GDP adatok a recesszió mélyüléséről tanúskodnak - fűzte hozzá.

A szakértő szerint egyelőre nem mutat sok jel arra, hogy 2013-ban számottevően élénkülne a beruházási aktivitás. Vannak ugyan olyan ágazatok - például az autóipar - ahol lehetnek fejlesztések, de mivel összességében kedvezőtlenek a gazdasági kilátások, nem lehet beruházási fordulattal számolni. Nyeste Orsolya szerint az év második felében már kicsit kedvezőbb lehet a kép, de a hitelezési aktivitás élénkülésétől is függ, hogyan alakulnak a beruházások.