Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2014-es törvénymódosítás miatt be kell zárni azt a kasszát, amelyiknél a tagdíjfizetési arány nem éri el a hetven százalékot. A korábban szinte lehetetlennek tűnt elvárást derekasan teljesítették a pénztárak 2015-ben.

A Budapest Magánnyugdíjpénztár már tavaly decemberben elérte a 70 százalékos tagdíjfizetési arányt a teljes 2016-os évre - mondta a portál érdeklődésére Gémes Imre, az Igazgatótanács elnöke. A tagok fizetési hajlandósága rendületlen, a pénztártagok elégedettek az elért hozamokkal.

Az MKB most értesítette figyelmetlen (ők még több mint kétszázan vannak) tagjait arról, hogy január 28-ig fizessék be az elvárt havi ezer forintos tagdíjat. Január 25-én kora délutánig 64 százalékos tagdíjfizetési arányt ért el a kassza.

A Szövetség bejelentette, hogy a mostani hetet már 73 százalékos elért eredménnyel indította.

A Horizont helyzete kissé bonyolultabbnak tűnik. Ahogy arról az Azénpénzem.hu az egyik tagjuktól értesült, a pénztár az erre az évre vonatkozó elvárt befizetésekről még nem rendelkezik pontos információval. A korábbi befizetéseket februárig könyvelik le, és csak ezt követően értesíti tagjait a következő utalás esedékességéről és pontos összegéről.

A tagok elkötelezettségét jelzi, hogy nem csak a tagdíjat, hanem a pénztárak által kért adományokat is sokan befizetik. A Horizontnál erre minimum háromezer forintot lehet utalni, ami hathavi támogatás. A Szövetség évi nyolcezret, az MKB évi 12 ezret szeretne támogatásként kapni. A Budapest Magánnyugdíjpénztár 2015-ben kért először adományt is tagjaitól, amit a tagdíjat fizető tagok többsége be is fizetett, ennek összege évi hatezer forint..